Exkluzív - Másfél év után sem tudja feldolgozni a Hamász okozta borzalmakat az ausztrál férfi

Be’eri kibuc volt az egyik első, amelyre a Hamász rátámadt 2023. október 7-én. Százharminckét embert megöltek, néhányukat brutális kegyetlenséggel. Túszokat is ejtettek, csak innen harminckét ember hurcoltak el, akik között magyar származású is volt. Ilan Weiszről azóta kiderült, hogy megölték. Geoffry Danny Majzer úgy tartja, neki szerencséje volt. Legalábbis a túlélés tekintetében és abban, hogy a Hamász csak egy embert ölt meg a családjából. Az átélt borzalmak emlékével és azok feldolgozásával azonban azóta is küzd az ausztrál férfi.

Geoffry Danny Majzer szerint az, hogy életben van, a szerencsén múlt és ma már abban is hisz, hogy a túléléssel egyfajta küldetést teljesít. 

A Hamász támadását túlélte, de naponta félelemben él Geoffrey Danny Majzner Fotó: Danny Majzner

Hamász-támadás: nővérét megölték, az ő házába nem mentek be

Szerintem ez puszta szerencse, komolyan. Elmentek a házam mellett, de nem mentek be. A szomszédokat felgyújtották, megölték és elrabolták, de a házamba nem mentek be

– mondta, felidézve:

A gyerekeim nem voltak a kibucban, szóval az is szerencse volt, hogy nem voltak ott. A testvéremet, Galit meggyilkolták a házában. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy csak egy halott van a családunkban, de vannak olyan családok a kibucban, ahol három, négy, öt családtagot gyilkoltak meg abban a hónapban a Hamász terroristái. És bizonyos értelemben nem voltam szerencsés, de túléltem, és ez a legfontosabb. 

Danny kisunokája és az édesanyja is túlélte. Ő is a biztonsági szobájában volt a párjával a támadás idején. 

A legrosszabb pillanat

Számomra a legrosszabb pillanat az volt, amikor az IDF katonái bejöttek a házamba, és azt mondták, hogy egy percem van, hogy elvigyek mindent, amit kell, és menjek. Aztán elkísértek még néhány emberrel a kibuc környékére, és még mindig hallottuk a gránátok robbanását. Hallottuk az IDF és a Hamász közötti harcokat. Hajnali 3 óra körül volt

– idézte fel.

Aztán láttuk a terroristák holttesteit az úton, ahol sétáltunk, a levegőben a holttestek szaga terjengett, az égett házak és autók, és gyakorlatilag semmit sem tudtunk. Akkor még nem tudtuk, hogy a nővéremet ott megölték, csak két nappal később derült ki. Tudtuk, hogy sok áldozat van, de nem tudtuk a neveket, nem tudtuk a számokat. Csak pár nappal később kezdtük megérteni, mi történt ott valójában.

Ugyan Danny megmenekült, de a tragédiával való szembesülés és annak feldolgozása rendkívül nehéz volt. 

Egy hotelben voltam, a közösségem 800 másik tagjával együtt, a Holt-tengernél. Olyan volt, mint egy zombiföld. Az emberek zombiként jártak. Én is zombi voltam. Nem akartam senkit látni. Egész idő alatt a szobámban voltam. Csak vacsorára mentem le, aztán visszamentem a szobámba 

– idézte fel a borzalmas napokat.

Amikor egyszer azt mondták, hogy azonosították a nővéremet, megkértem a fiamat, hogy jöjjön értem. Nem akartam ott maradni. Körülbelül négy hétig az apámnál voltam. Aztán körülbelül 13 hónapig a városban voltam. Nemrég tértem vissza Hatzarinba, Beersheba közelébe, ahol jelenleg a közösség él 

– mondta. 

Ami a legnehezebb volt

A férfi arról is beszélt, hogy mi volt számára a legnehezebb azokban a hetekben. 

El kellett mondanom az apámnak, hogy a testvérem már nincs többé. Ez borzasztó nehéz volt. Apám holokauszt-túlélő volt. A szüleit a nácik ölték meg Franciaországban, ő túlélte, és sikerült családot alapítania, megnősülnie, gyerekei és unokái lettek. És nekem kellett elmennem hozzá, amikor visszatért Olaszországból, és elmondanom neki, hogy a lányát meggyilkolták a kibucban. Hatalmas sokk volt. 

– fogalmazott, hozzátéve, mivel ő felelt az egész családért és ő intézte testvére temetését is, nem volt ideje gyászolni sem és önmagára sem tudott figyelni. Danny Majzer a történtek óta hetente jár terapeutához. Lassan két év elteltével, saját bevallása szerint még mindig csak ötven százalékban van rendben, ötven százalékban nem.

Poszt-traumatikus stresszben szenvedek. Éjszaka nem alszom. De muszáj felépülnöm, van egy vállalkozásom, amit vezetnem kell, és minden nap dolgozom rajta, ahogyan magamon is.

– mondta.

Azóta is félelemben él

Este bezárom az ajtókat. Mielőtt lefekszem, többször is ellenőrizem őket. Ez korábban soha nem fordult elő. Például október 7. előtt soha nem zártam be az ajtókat a kibucban. Vannak olyan hangok, amiktől tényleg megijedek. Amikor hangos arab beszédet hallok, megijedek. Azt hiszem, ez valami poszttraumás dolog, és a terapeutámmal dolgozom rajta. Remélem, hamarosan jobban leszek 

– mondta. 

Ha napközben találkozik vele valaki, nem látja rajta, hogy rosszul van, viszont, ahogyan ő fogalmazott, „megengedi magának”, hogy azt mondja, csak félig van rendben. A kapcsolatépítés a mai napig nehéz.

Nem tudok kapcsolatot építeni, pedig kellene a munkámhoz is és a magánéletben is. Tizenegy éve elváltam a feleségemtől. Nagyon nehéz most kapcsolatot építeni. Sok időre van szükségem magamnak. Amikor nem akarok egyedül lenni, meglátogatom az unokámat, aki nagyon aranyos. Ő az életem értelme és szerelme jelenleg, nagyon sok örömet okoz nekem.

Danny arról is beszélt, milyen megterhelést jelentett számára a kibuctagok elvesztése. 

Egy időben minden nap egy, két, vagy akár három kibuctag temetésére kellett mennem. Ez is nagyon nehéz volt, és hatalmas nyomást jelentett. A zsidó hagyomány szerint egy héten át ülsz a hozzátartozókkal, és gyászolsz a családokkal, így a temetések után el kellett mennem a családokhoz. Egy idő után teljesen összeomlottam, és azt gondoltam: mi a fene folyik itt? Nem normális, hogy ennyi temetésre járok. 

Végül egy barátja segített értelmet találni ennek az időszaknak.

Felhívtam egy jó barátnőmet, aki ápolónő egy izraeli kórházban. Ő mondott nekem egy mondatot, amit azóta is magammal hordozok. Azt mondta: „Te azért maradtál életben, hogy elmesélhesd az egész világnak, mi történt aznap a kibucban

– mondta, majd hozzátette, ez a feladat, amelyet mára már küldetésének is érez, sokat segített a tragédiák feldolgozásában. 

Hetente két-három túrát vezetek a kibucban, és ezt már több mint egy éve csinálom. Pár hónap múlva Ausztráliába megyek, ahol születtem, és ott egy előadás-sorozaton veszek részt. Szeretnék, ha ott lennék a második évfordulón, október 7-én. Szóval nagyon elfoglalt vagyok, és tényleg hiszem, hogy el kell mondanom az embereknek, hogy mi történt aznap 

– mondta Danny Majzner. 

Borítókép: Geoffrey „Danny” Majzner Forrás: Geoffrey „Danny” Majzner