A 100 ezer forint támogatást 200 fő nyerheti el, ebből százan az önköltséges diákok közül kerülnek ki. Az egyetemek karai saját hatáskörben is kínálnak támogatást, ilyen például a műszaki és informatikai kar havi 20 ezer forintos, összességében 100 ezres Kiválósági ösztöndíja.
A jó tanulók pályázhatnak például az MNB Kiválósági ösztöndíjra is, ami havi 30 ezer forintot jelent tíz hónapon át. A közgazdaság-tudományi kar Alma mater komplex ösztöndíjprogramjában pedig az önköltség díjának felétől szabadulhat meg a hallgatók legjobb tanulmányi eredményt elérő 10 százaléka.
A Debreceni Egyetemen ugyancsak többféle ösztöndíj-támogatásban részesülhetnek az önköltséges hallgatók. Ilyen például a havi 5–25 ezer forintos sport-, illetve művészeti ösztöndíj, a tudományos tevékenységért járó kiemelt szakmai ösztöndíj, a hallgatói önkormányzatban vállalt szerep alapján járó közéleti ösztöndíj vagy az egyetem tehetséggondozó programjának támogatása, amelynek összege teljesítménytől függően havi 10 és 34 ezer forint között mozog.
– A hallgatói juttatásokat a Debreceni Egyetem saját bevételi forrásaiból is jelentős összeggel támogatja. A különböző ösztöndíjakban részesülő hallgatók száma évről évre meghaladja az ezer főt – hangsúlyozta lapunk megkeresésére az egyetem. Bartha Elek oktatási rektorhelyettes tájékoztatása szerint rá-adásul az ősszel beiratkozó 5800 külföldi diák számára is nyitott lesz a lehetőség, hogy részesüljenek a magyar hallgatóknak meghirdetett sportösztöndíjban vagy tanulmányi előmenetelük alapján díjfizetési kedvezményben.
Az önköltségcsökkentés a második évtől kezdve 4-es tanulmányi átlag felett igényelhető, amelyben a hallgatók legjobb átlaggal rendelkező 20 százaléka részesülhet – tájékoztatott a Debreceni Egyetem.
Az ELTE-n három nagy kategóriája van az önköltséges hallgatók juttatásainak: a hallgatói normatívából finanszírozott egyetemi és kari szintű ösztöndíjak mellett saját forrásból finanszírozott kari ösztöndíjakat is kínálnak.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!