Varga-Bajusz Veronika: Sikerként értékelhető a több mint százezres hallgatói létszám a felsőoktatásban
Ez a bizalom erősödését jelenti a magyar egyetemek és főiskolák iránt.
Ez a bizalom erősödését jelenti a magyar egyetemek és főiskolák iránt.
Az augusztus 29-én kihirdetett pótfelvételi ponthatárok szerint volt olyan szak, ahova elég volt mindössze 114 ponttal jelentkezni a szeptemberi tanévkezdéshez.
Sokan várják tűkön ülve az SMS-t.
Több ezer fiatal kezdheti meg a tanulmányait szeptemberben.
Idén több mint nyolcezer állami ösztöndíjas helyet hirdettek meg az intézmények.
Nem kell elkeseredni, ha rossz hír jött az egyetemi, főiskolai felvétel után: lehetőség van a pótfelvételire, de már módosított feltételekkel.
Csaknem százkétezer felvételiző várta izgatottan a felsőoktatási ponthatárok múlt heti kihirdetését.
A legtöbb jelentkezőt idén is az Eötvös Loránd Tudományegyetemre vették fel, amelyet a Debreceni Egyetem és a Budapesti Gazdasági Egyetem követ.
Megint a technikum lett a legkedveltebb iskolatípus a felvételizők körében. Innen a tehetséges fiatalok számára egyenes út vezet az egyetemre.
A felsőoktatási pótfelvételi eljárás ponthatárait először a felvi.hu oldalon lehet majd böngészni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Rangadóval zárul a PL 17. fordulója, vasárnap a Tottenham és a Liverpool randevúzik egymással Londonban.
Az 50 éves muzulmán hátterű migránst szombat este állították a magdeburgi kerületi bíróság elé a pénteki incidenst követően.
Ez történt a héten a gazdaságban.
A Fenyő-gyilkosság egyike volt a magyar kriminalisztika nagy megoldatlan ügyeinek.
A feljutó helyen telelő Kazincbarcika vezetőedzője, Erős Gábor szerint a magyar edzők több türelmet érdemelnének.
Több mint százmillió amerikai kel útra a karácsony és újév körüli időszakban – derül ki az amerikai autóklubok szövetségének (American Automobile Association - AAA) előrejelzéséből.
Az elnökség ideje alatt számos kulturális eseményre és kiállításra került sor.
A magdeburgi katedrálisban gyászszertartáson emlékeztek meg a karácsonyi vásáron történt támadás áldozatairól.
Az új vezetés azt közölte, hogy ezzel a lépéssel a szíriai népnek a békét és a stabilitást megteremtő nemzetközi kapcsolatok kiépítésével kapcsolatos óhajának kívántak eleget tenni.
A Star Wars világából származó új csomag jöhet jövőre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.