A felvételizők kétharmada modellváltó egyetemekre jelentkezett

A jelentkezők háromnegyedét felvették valamelyik képzésre. Továbbra is az Eötvös Loránd Tudományegyetem vezet a felvettek létszámában, de összességében már többen vannak azok, akik modellváltó intézményekbe jelentkeztek.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2021. 07. 23. 11:47
Budapest, 2021. július 22. Fiatalok a felvételi ponthatárokat figyelik a telefonjukon a Pont Ott Parti - felvételi eredményváró rendezvényen az ELTE Lágymányosi Campusán 2021. július 22-én. MTI/Bruzák Noémi Fotó: Bruzák Noémi
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A felsőoktatásba jelentkezők mintegy háromnegyedét felvették valamilyen képzésre

– tájékoztatott az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára, miután csütörtök este nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat. Schanda Tamás elmondta: összesen 101 881-en jelentkeztek a felsőoktatásba, mintegy 11,1 százalékkal többen, mint tavaly. Közülük 75 748-an nyertek felvételt, 81 százalékuk államilag finanszírozott, 19 százalékuk pedig önköltséges képzésre. Alapképzésre több mint 47 ezer hallgató került be, osztatlan képzésre több mint 7800, mesterképzésre több mint 13 500, felsőoktatási szakképzésre pedig több mint 6700 – részletezte.

Elmondása szerint

a legtöbb jelentkezőt idén is az Eötvös Loránd Tudományegyetemre vették fel, amelyet a Debreceni Egyetem és a Budapesti Gazdasági Egyetem követ.

A legmagasabb pontszámot, azaz 472 pontot – folytatta – a Budapesti Corvinus Egyetem angol nyelvű nemzetközi gazdálkodás képzésére és az Eötvös Loránd Tudományegyetem osztatlan jogászképzésére kellett elérni. A Budapesti Corvinus Egyetem angol és magyar nyelvű nemzetközi tanulmányok képzésére 468, illetve 467 ponttal lehetett bekerülni – fűzte hozzá.

Az államtitkár arról is beszámolt, hogy az agrárium területén 33 százalékkal, a jog- és társadalomtudományok területén 19, illetve 18 százalékkal, a műszaki szakokon pedig 14 százalékkal többen kezdik meg tanulmányaikat, mint tavaly szeptemberben, emellett pedig az orvos- és egészségtudományi területre is több fiatalt vettek fel.

A mesterképzések közül – fűzte hozzá – a gazdaságtudományok területére vették fel a legtöbb jelentkezőt, 3027-et, a műszaki területen pedig 1577 fiatal tanulhat tovább.

Fiatalok a felvételi ponthatárokat figyelik a telefonjukon a Pont Ott Parti – felvételi eredményváró rendezvényen az ELTE Lágymányosi Campusán Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Schanda Tamás megjegyezte:

a magyar fiatalok nem dőltek be a baloldali propagandának, ugyanis 65,5 százalékuk jelentkezett olyan intézménybe, amely a modellváltásnak köszönhetően már megújult struktúrában működik.

A modellváltás célja ugyanis, hogy javítsa a magyar fiatalok képzését, bővítse lehetőségeiket és értékesebbé tegye a diplomájukat – húzta alá.

Az ITM parlamenti és stratégiai államtitkárát követően az Oktatási Hivatal megbízott elnöke arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány ellenére a felvételi eljárás sikeres és eredményes volt. Idén 60 470-en érettségiztek, közülük 38 038-an jelentkeztek a felsőoktatásba – tudatta. Brassói Sándor szerint

bevált az a döntés, hogy a legtöbb felsőoktatási képzésnél legyen elvárás az emelt érettségi vizsga.

2018-ban negyvenezren tettek emelt érettségit, 2021-ben pedig több mint ötven százalékkal többen – tette hozzá, kiemelve: az emelt szintű vizsgával a diákok magasabb tudással kezdik meg felsőoktatási tanulmányaikat, ami csökkenti a lemorzsolódást.

A tájékoztatón továbbá megerősítették, hogy pótfelvételi idén is lesz, tehát akit nem vettek fel vagy nem adott be jelentkezést az általános eljárásban, még megteheti. Hozzátették: a pótfelvételire való jelentkezés – amelynek az eredményeit augusztus végén hirdetik ki – elektronikusan történik majd, azonban itt csak egy jelentkezési helyet lehet megjelölni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.