Idén több mint 103 ezer tanuló: 90 729 nyolcadik, 7422 hatodik és 5019 negyedik évfolyamos diák felvételizett középiskolába. Az Oktatási Hivataltól (OH) kapott tájékoztatás szerint a nyolcadikosok több mint 95 százaléka bejutott a megjelölt intézmények egyikébe, a felvettek 71 százaléka ráadásul az első helyen választott iskolában kezdheti meg tanulmányait szeptemberben.

Felháborodtak a pedagógusszervezetek a tiszás tanáron, aki már az óvodásokat is érzékenyítené
A Budapest Pride-on részt vevő tanár bevallotta, hogy az iskolájában is tartanak érzékenyítő foglalkozásokat.