Visszaléptetheti miskolci polgármesterjelöltjét a Demokratikus Koalíció
A Gyurcsány-párt új jelöltjével szemben korábban több aggály is felmerült.
A Gyurcsány-párt új jelöltjével szemben korábban több aggály is felmerült.
Az Új Nemzeti Kiválóság Programra alap-, mester- vagy doktori képzésben tanuló hallgatók, oktatók és kutatók pályázhatnak.
Bódis József szerint az oktatásba és a korszerű képzésekbe való beruházás növeli a válságokkal szembeni ellenálló képességet.
Kollégiumi férőhelyekkel, képzésekkel és az oktatói munka biztosításával támogatják a kárpátaljai felsőoktatásban részt vevőket.
A kormány újabb 2,8 milliárd forintot költ egészségügyi beruházásra Pécsen.
Már elérhető az Innovációs és Technológiai Minisztérium pályázata, amivel a külhoni fiatalok részére nyújtanak támogatást.
Párizs, Madrid, Pisa vagy éppen Isztambul egyetemein is tanulhatnak, illetve kutathatnak a BME hallgatói.
Megint a technikum lett a legkedveltebb iskolatípus a felvételizők körében. Innen a tehetséges fiatalok számára egyenes út vezet az egyetemre.
Az első körben az intézmények összesen 955 milliárd forintot fordíthatnak infrastrukturális, szervezeti és oktatásfejlesztésre, eszközbeszerzésekre.
Nemzetközi siker mellett is Magyarországon kell maradnia a szellemi értéknek. A legismertebb magyar márkák képviselői elmondták, mit jelent számukra a hazai innováció.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszter szerint egy politikus ma már nem élhet a Facebookon kívül, de csak a Facebookon sem.
Újabb videó érkezett Sátoraljaújhelyről.
Egy idős asszony megtörten mesélt arról, hogyan veszítette el élettársát a tiszakécskei gyilkosságban.
A demonstráción részt vett Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök volt stratégiai főtanácsadója, és videókapcsolaton szólt a tüntetőkhöz Elon Musk is.
Nem győzte fogadni a köszönéseket.
Az egyik áldozat egy négyéves gyerek.
Rengetegen voltak a rendezvényen.
Nem győzte fogadni a köszönéseket.
Az egyik áldozat egy négyéves gyerek.
Rengetegen voltak a rendezvényen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.