– A külhoni magyar fiatal értelmiség helyben maradása és boldogulása, a határon túli közösségek fenntartása nemzeti érdekünk
– mondta Bódis József.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára hozzátette: ebben a munkában kulcsszerepet töltenek be azok az egyetemi hallgatók, akik Magyarországon megszerzett tudásukat szülőföldjükön kamatoztatják vagy a szomszédos országok magyarlakta területein vesznek részt anyanyelvi felsőfokú oktatásban.

A közleményből az is kiderül, hogy
a kormány évek óta széles körű támogatásokkal ismeri el a Kárpát-medencei oktatási és kutatási területeken folytatott közös munkát.
Mint írták: a külhoni fiatalok számára elérhető ösztönzők rendszere az elmúlt években az igényekhez igazodva formálódott, számos lehetőséget kínálva az érintetteknek. A minisztérium által megbízott Eötvös Loránd Tudományegyetem 2016 óta vállal szerepet a külhoni felsőoktatási támogatásokkal kapcsolatos feladatok ellátásában, adminisztratív lebonyolítóként, a Márton Áron Szakkollégium és a kollégiumi hálózat működtetőjeként.
Az ELTE lebonyolításában kiírt legnépszerűbb program a Hunyadi János-ösztöndíj, amely a felsőoktatási tanulmányaikat Magyarországon állami ösztöndíjas képzésen megkezdő és folytató külhoni fiatalok számára érhető el – írták. Hozzátették:
az idei kiírás 2021. július 12-én jelent meg, a pályázatok beadási határideje 2021. augusztus 8.
A Hunyadi János ösztöndíjat Felvidékről, Kárpátaljáról, Vajdaságból, Horvátországból és a Muravidékről érkező hallgatók nyerhetik el. Külön helyeket tartanak fenn a csángó hallgatók és a Külgazdasági és Külügyminisztérium magyarországi előkészítőjét sikeresen elvégző fiatalok számára is.
A 2021/2022-es tanévben alap- és osztatlan képzésben összesen 296 fő, mesterképzésben 84 fő, doktori képzésben 25 fő részesülhet az ösztöndíjban.
A tárca Bódis Józsefet idézve azt írta: az ösztöndíjat elnyerők lakhatása is biztosított a Márton Áron Kollégiumokban. A kezdeményezés a következő tanévben több mint négyszáz magyar fiatal számára teremti meg felsőoktatási tanulmányaik megkezdésének, folytatásának feltételeit.