Hét európai ország kilenc vezető felsőoktatási intézményének összefogásával jött létre egy új szövetség, amely három évre ötmillió eurós támogatást nyert közös képzésekre az Európai egyetemek programban. Az EELISA névre keresztelt konzorcium (az Európai Mérnöki Tanulás, Innováció és Tudomány Szövetség angol nyelvű rövidítése) tavaly jött létre, a Műegyetem pedig most arról tájékoztatta lapunkat, hogy hosszas előkészítés után megkezdődött a munka, hamarosan indulnak a közös képzési programok és szakmai gyakorlatok.
A partnerek között Pisa, Erlangen, Isztambul, Párizs, Madrid és Bukarest nívós egyetemei találhatók, amelyek az Európai Bizottságtól kapott támogatásnak köszönhetően megerősítik a kapcsolataikat: mobilitási programokat szerveznek, közös tantárgylistát állítanak, beszámítják a tagintézményekben teljesített krediteket, kölcsönösen elismerik egymás diplomáit, hosszú távon pedig közös európai mérnöki diplomát alakítanának ki, amely minden érintett uniós államban akkreditált lenne. Addig, amíg ez a közös európai diploma megvalósul, az egyetemközi kurzusok elvégzéséért külön bizonyítványt kapnak a hallgatók, amely a diploma mellékletébe is bekerül.
A mobilitási programok ráadásul nemcsak a hallgatókat – akik a kilenc érintett egyetemen összesen 170 ezren vannak –, hanem az oktatókat, sőt még az adminisztratív területen dolgozókat is érintik.
– A közös munka érdemben segítheti a magyar felsőoktatás bekapcsolódását az európai felsőoktatási, kutatási és innovációs folyamatokba. A hálózatokban a kreatív európai értelmiség új generációja képződik, mely képes a határok és a tudományágak közti együttműködésre, a társadalmi kihívások, illetve munkaerőpiaci hiányok hatékony kezelésére – fogalmazott a program indítása kapcsán felvett videóüzenetében Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára, aki szerint az EELISA túlmutat a hagyományos kettős diploma rendszerén, mert
lehetőséget ad egy európai egyetemközi campus létrehozására.
Az államtitkár felidézte, hogy a magyar egyetemek más országok intézményeihez képest kiemelkedő számban vesznek részt európai egyetemi szövetségekben, a különböző hálózatokhoz összesen 11 magyar egyetem csatlakozik. Ezzel pedig jelentős előrelépést tettünk felsőoktatásunk nemzetközi versenyképességének fokozása érdekében – fűzte hozzá Bódis József.