Mikor fogja megadni a kínai vakcinára az engedélyt a WHO?

A nyugati gyógyszergyártók érdekei miatt nem kapta még meg a WHO-tól a veszélyhelyzeti használati engedélyezést a kínai Sinopharm-vakcina. A hetek óta tartó időhúzás mögött egyértelműen felsejlenek a nyugati lobbiérdekek, mivel nagyon nagy veszélyt jelentene a nyugati vakcinák gyártóira a kínai vakcinagyártás felfutása. Magyarországon persze a baloldal és az általa irányított sajtó folytatja az oltásellenes kampányát a kínai vakcinák elbizonytalanítása révén. Mindennek a célja, hogy minél később álljon helyre az élet Magyarországon, és ennek a politikai kárát a kormány lássa – olvasható az Origo cikkében.

Forrás: ORIGO.HU2021. 05. 04. 21:04
Sinopharm
Nagykanizsa, 2021. március 5. A kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinája Horváth Ágnes háziorvos nagykanizsai rendelőjében 2021. március 5-én. MTI/Varga György Fotó: Varga György Forrás: 5-én. MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hetek óta hezitál az Egészségügyi Világszervezet (WHO), hogy megadja-e a kínai Sinopharm-vakcinára a vészhelyzeti ajánlásukat. Ha ez megtörténne, azt jelentené, hogy a nyugati vakcinák mellett a keleti vakcinák közül elsőként a kínai kapna ilyen elismerést a nemzetközi szervezettől. A késlekedés hátterében több dolog húzódhat.

Milyen okok miatt nem kapott még engedélyt?

Az egyik legfontosabb, hogy a nagy nyugati gyógyszergyártóknak nem érdeke a Sinopharm elismerése, mivel ezzel nagyon jelentős riválist kapnának. A Sinopharm a legnagyobb gyógyszergyár a világon, többet tud gyártani, mint a Pfizer és a Moderna együtt.

Ha tehát a WHO-tól is zöld utat kapna a Sinopharm, akkor pár hónapon belül a kínai vakcina több országból is kiszoríthatná a nyugati termékeket.

A másik ok pedig politikai. Ha a kínai vakcina versenyképes lenne a nyugatiakkal mennyiségben, akkor az újabb komoly érv lenne arra, hogy

Brüsszel hatalmasat hibázott, hogy nem rendelt keleti vakcinát az elmúlt hónapokban.

Az euróválság és a migrációs krízis után újabb nagy kudarcot lenne kénytelen elkönyvelni a brüsszeli bürokrácia, amit nem sikerült megoldania. Mindezek ellenére várhatóan még a héten megkaphatja a WHO elismerését a kínai vakcina.

Hatékony és biztonságos a kínai vakcina

A WHO főigazgatójának vakcinákkal kapcsolatos ajánlásokat is megfogalmazó szakértői csoport március végén jelentette be, hogy

a kínai Sinopharm és a Sinovac előzetes vizsgálata alapján a vakcinák bizonyítottan biztonságosak és jó hatékonyságúak a Covid-19 okozta betegség megelőzésében.

Ahhoz, hogy valaki megkaphassa az engedélyt, a gyártónak be kell nyújtania a WHO-nak a gyártásminőségre vonatkozó adatokat, klinikai és nem klinikai fázisú vizsgálati adatokat, a vakcina biztonságának, hatékonyságának és minőségének ellenőrzésére vonatkozó részletes terveket, valamint egyéb, például a feliratozással kapcsolatos részleteket.

Fél évszázados tudáson alapul a kínai vakcina

A Sinopharm inaktivált, azaz elölt koronavíruson alapuló első generációs oltóanyag. Az inaktivált vírusrészecskék, elsősorban a víruson lévő fehérjetüskék késztetik az antitesttermelésre az immunrendszert, felkészítve a szervezetet a kórokozó elleni védekezésre.

A kutatók három különböző koronavírus-variánst izoláltak betegekből, majd a kórokozókat úgynevezett bioreaktorban (majomvesesejtekben) tenyésztették. Amikor már megfelelő mennyiségben álltak rendelkezésre a vírusrészecskék, egy béta-propiolakton nevű vegyülettel kezelték őket, amely semlegesíti a kórokozó génjeit, ezáltal többé nem tud szaporodni, viszont a vírusrészecske – és így az immunválaszt kiváltó vírusfehérje, a tüske – épen marad.

Ez a technológia már egy jól bevált, régóta használt módszer, amelyet fél évszázada alkalmaznak a tudományos világban. Többek között ezen az elven működik az influenza elleni védőoltás is.

Fontos kiemelni azt is, hogy mivel ez az oltóanyag elölt vírust tartalmaz, nem tud megbetegedést okozni.

Rendkívül pozitívan írt a kínai oltóanyagról a világszerte elismert The Lancet tudományos szaklap, amely kiemelte, hogy a kínai Sinopharm-vakcina hatásos a dél-afrikai mutáns ellen is.

Menczer Tamás hangsúlyozta, hogy a szaklap azt állítja, hogy a vakcina az egyik legveszélyesebb mutáns ellen is hatásos. Az Egyesült Arab Emírségekben folytatott klinikai vizsgálatokból pedig az derült ki, hogy a korábbi 79 százalék helyett a Sinopharm akár a 86 százalékos hatékonyságot is elérheti.

Összehangolt kampányt folytat a baloldal a keleti vakcina ellen

A baloldal gyakorlatilag az engedélyezésük óta támadja a keleti vakcinákat. Gyurcsány Ferenc vezetésével januári határozati javaslatukban például meg akarták akadályozni a keleti oltóanyagok használatát – olvasható az Origo cikkében.

A teljes cikk ide kattintva érhető el.

(Borítókép: A Sinopharm koronavírus elleni vakcinája;Fotó: MTI/Varga György)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.