„Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Nemzeti alaptantervvel kapcsolatosan semmiféle új információt nem hozott nyilvánosságra, mivel a dokumentummal kapcsolatosan nem született még döntés. Ennek ellenére egyes ellenzéki portálokon az a hír kezdett el terjedni, hogy mégis lesz előkészítő évfolyam. A tárca viszont ilyen tájékoztatást nem adott” – így kommentálta lapunk megkeresésére a szaktárca azt a sajtóértesülést, amely szerint a kormány bevezetné a kilencosztályos általános iskolát.

Sulyok Tamás levelet írt a halálra vert kárpátaljai magyar férfi családjának
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.