Orbán Viktor: Magyarország megerősödve kerül ki a válságból

Interjút adott Orbán Viktor kormányfő a TV2-nek. A miniszterelnök beszélt a járványügyi intézkedésekről, a határzárról és arról is, hogy mikor várható Magyarországon leghamarabb vakcina.

Csókás Adrienn-Nagy Orsolya
2020. 09. 27. 18:34
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A koronavírus-járvány első hullámához képest fontos változás, hogy most közelebb vagyunk ahhoz, hogy legyen vakcina – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 Tények című műsorának adott interjúban. A kormányfő szerint Brüsszelben úgy számolnak, hogy a következő év közepén lesz elérhető a vakcina, de az amerikaiak már ennek az évnek a végét is lehetségesnek tartják. Mint mondta, a kormány folyamatosan tárgyal az amerikai, japán, kínai és orosz vakcinafejlesztőkkel is, illetve pénzt is tettek az európai kutatási programokba.

- Fontos tanulság, hogy az idősek továbbra is veszélyben vannak. Felszálló ágban van a járvány – emelte ki Orbán Viktor, hozzátéve, a gazdaságot valahogy helyre lehet hozni, az elvesztett életet ugyanakkor nem lehet visszahozni. A kormányfő együttérzését fejezte ki a gyászoló családoknak.

Együtt sikerül majd legyőzni a második hullámot is

Rámutatott: az egészségügyre és az oktatásra nagy nyomás nehezedik, de együtt sikerül majd legyőzni a járvány második hullámát. Emlékeztetett, hogy tavasszal a világ 20-25 legjobban védekező országa között voltunk. Orbán Viktor miniszterelnök a járványügyi védekezésről azt mondta: azért szervezték meg a nemzeti konzultációt, hogy olyan receptet kínáljanak fel, amit az emberek elfogadnak. – Egyetértési pontokat kell létrehozni. Az emberek védekezni akarnak, de nem szeretnék, hogy az ország megálljon, az országnak működnie kell.

Ha az egészségügyi dolgozók kitartanak, akkor sikerülni fog – jelentette ki a kormányfő. Orbán Viktor hozzátette: a nyár nagy csábítást jelentett a fegyelem lazulására, de az ősz az segített, az emberek most jobban betartják a szabályokat.

Lépcsőzetes védekezést valósítunk meg

- Járom a kórházakat. Nehéz az orvosoknak, nővéreknek, de mindenhol van elegendő eszköz, ágy és lélegeztető-készülék. Lépcsőzetes védekezést valósítunk meg, kijelöltük az első nyolc kórházat, ha azok is megteltek akkor jön a következő – magyarázta a kormányfő. Hangsúlyozta: Ausztriára figyelni kell, mert ami ott bekövetkezik, arra lehet majd nálunk is számítani. A cseh intézkedéseket a kormányfő nem tartja megfelelőnek, ott szerinte elvadult állapotok vannak, ezért fontosnak tartja a további határzár fenntartását, mert „igaz, hogy a vírus belül pusztít, itt adjuk át egymásnak, de az utánpótlás vonalak a határnál vannak, ott kell őket elvágni.”

Három út a munkahelyekhez

Orbán Viktor szerint segíteni kell a vállalkozóknak, ennek eszköze pedig az adócsökkentés, a beruházás és a fejlesztés lehet. Hozzátette, ha minden kötél szakad, az állam is be tud segíteni a foglalkoztatásba, harmadik lehetőségként pedig ott van a közmunka is. Utóbbi kapcsán rámutatott: szükség lesz a közmunka bérek emelésére.

A foglalkoztatás kapcsán a miniszterelnök elmondta, hogy több mint négy és félmillió ember dolgozik most Magyarországon. – Az én fejemben szerepel egy ötmilliós szám is, de ez nem a következő hónapok feladata – jegyezte meg. Orbán Viktor emlékeztetett arra is, hogy a kormányra kerüléskor azt ígérte, tíz év alatt egymillió munkahelyet teremtenek. – Jól haladtunk, 800-900 ezernél tartottunk, majd a vírus lelassított bennünket, de most újra emeljük a számokat – fogalmazott.

Beszélt arról is, hogy a járvány miatt jelenleg munkaerő, gyártás, kapacitás áthelyezés zajlik a világban, ez egy verseny, amibe nekünk is be kell szállnunk. Ezt a feladatot pedig Szijjártó Péter külügyminiszter fogja elvégezni. Az ő dolga lesz, hogy a válsághelyzetben is megpróbáljon előnyre szert tenni, úgymond „kanyarban próbáljon előzni Magyarország”.

A kormány nagyon sok pénzt hagyott a budapesti vállalkozóknál

A miniszterelnök rámutatott, hogy a fővárost különösen rosszul érintette a járvány, mivel Budapest üzleti modellje elsősorban a külföldi turistákra épül.

– A Budapesten szállást foglalók 93 százaléka külföldi. Ezen változtatni kell akkor is, ha a járvány elmúlik, mert nem lehet csak egy lábon állni. Kell hogy a magyarokat is a fővárosba tudják vonzani – húzta alá, megjegyezve: a kormány nagyon sok pénzt hagyott a budapesti vállalkozóknál. – A hitelmoratórium nagy segítség volt, a kormány megtette, amit lehetett, de nem ártana a rásegítés. Ez ügyben a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara javaslatait érdemes követni – tette hozzá.

Ki fogunk szabadulni ebből a helyzetből

- Nekem is van egy 99 éves nagymamám, volt kiért aggódni. Ismeretlen volt az ellenség, féltem attól, hogy kiderül, a vírus nemcsak az idősekre, hanem a gyermekekre is veszélyt jelent. Ki fogunk szabadulni ebből a helyzetből. Lesz vakcina, működni fog az egészségügy és a gazdaság, nem fogunk hátralépni, hanem megőrizzük az esélyét annak, hogy Magyarország a válságból megerősödve kerüljön ki. Most a legfontosabb, hogy addig is vigyázzunk egymásra – zárta a beszélgetést Orbán Viktor kormányfő.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.