Amint arról korábban lapunknak is nyilatkozott Vályi-Nagy István, a centrumkórház főigazgatója, a koronavírus-fertőzésből felgyógyultak vérplazmáját használják fel a betegek gyógyítására a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetben. Ismert: a koronavírus kezelésére nincsenek speciális gyógyszerek, ezért vezették be ezt a passzív immunizációs eljárást.
Jelenleg egy – más, súlyos betegségben is szenvedő – beteget kezelnek plazmaterápiával. Egy hete van az intenzív osztályon, pénteken, szombaton és vasárnap kapta meg három részletben a kezelést. Az állapotáról azt mondta: ígéretesnek tartják nála ezt a kezelést.

Tegnap az országos tiszti főorvos levélben fordult azokhoz, akik potenciális donorok lehetnek ebben a kísérleti terápiában, amelynek népszerűsítését fontosnak tartotta Andréka Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója is, aki már meggyógyult a koronavírus-megbetegedésből, és kedden adott is vérplazmát. Azt monda: orvosként lehetősége volt az elmúlt években segíteni a betegeken, ez most egy másfajta segítség.
Azt is elárulta: a betegsége enyhe lefolyású volt, mivel nem volt alapbetegsége, de – mint fogalmazott – ennyire beteg még sosem volt. A vérplazmaadást az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) szervezi, mint Nagy Sándor szakmai főigazgató-helyettes ismertette: egy donortól levett plazmából három vérkészítményt állítanak elő, ez a jelenlegi protokoll alapján egy beteg terápiás dózisát jelenti.
Nagy Sándor ismertette: egy donortól mintegy 600 milliliternyi plazmát nyernek, amelyet az OVSZ Karolina úti intézményében fél órán belül feldolgoznak, speciális készítmény lesz belőle, amely a plazma levételétől számítva már egy nap múlva beadható. A plazmaadás lehetőségéről a Koronavírusplazma.hu oldalon tájékoztatnak, és jelentkezni is a honlapon keresztül lehet.
Egy másik betegcsoportnál gyógyszeres terápiát alkalmaznak a Dél-pesti Centrumkórházban az úgynevezett citokinvihar megelőzésére és kezelésére. Ez a nagyon súlyos gyulladás, immunreakció, amely beavatkozás nélkül halálozást vagy egyes szervek leállását eredményezheti – magyarázta Vályi-Nagy István. Több így kezelt betegük van az intenzív osztályon, javul az állapotuk, és „a közelében vannak”, hogy levegyék a lélegeztetőgépről, illetve felébresszék a mélyaltatásból őket. Vannak olyan betegek is, akiknél ezzel a gyógyszeres terápiával tudták megakadályozni, hogy rosszabb legyen az állapotuk és az intenzív osztályra kerüljenek.