A szakember az M1 aktuális csatornán hétfő este azt is elmondta: egyre több a beteg, és a magyarországi lélegeztetőgépek száma egyelőre megfelelő. Úgy folytatta, egyre több idős ember kerül kórházba a fertőzéssel, ez összefügg azzal, hogy sok idősotthonban találnak újabb betegeket. Beszélt arról is, hogy a halálozási arány az utóbbi időben nem emelkedik.
Remélhetőleg a nyár elejére lecseng járvány
Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője azt reméli, hogy júniusra „kifut” a koronavírus-járvány, és őszre, legkésőbb jövő tavaszra rendelkezésre áll hatékony védőoltás a fertőzés ellen.
Az infektológus emlékeztetett arra, hogy márciusban csak a Dél-pesti Centrumkórházban kezeltek fertőzötteket, mára Budapesten és országszerte nagyon sok egészségügyi intézményben vannak koronavírusos betegek, több járványkórház is felkészült a betegek – akár intenzív terápiát igénylő – ellátására is. Ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy elegendő kapacitás áll rendelkezésre.
Szlávik János szerint a járvány május 3-ára várt csúcsa „egy darabig el fog húzódni, nagyon sok beteg lesz még májusban”, ugyanakkor – fűzte hozzá – nagyon reméli, hogy a járvány júniusra kifut. Kérdésnek nevezte azonban, hogy a fertőzés ősszel milyen mértékben tér vissza. Hozzátette: azt reméli, hogy őszre, télre, legkésőbb tavaszra már lesz a fertőzés ellen hatékony védőoltás.
Szólt arról, hogy a fertőzöttek akár nyolcvan százaléka tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel eshet át a fertőzésen, éppen ezért kell az idős embereket különösen védeni. A járvány megoldása az lesz, ha az idős embereket el tudjuk különíteni a fiataloktól – jelentette ki.
A koronavírus ellen alkalmazott gyógyszerekre térve kifejtette: a fertőzés ellen igazoltan hatékony gyógyszer egyelőre nincs, de egyes malária- HIV-, és a C típusú májgyulladás-ellenes szerek Magyarországon is hatékonyak lehetnek.
A Dél-pesti Centrumkórházban sokféle ilyen készítményt alkalmaznak, és az előzetes eredmények szerint ezek valóban hatékonyak lehetnek – mondta.
A Pesti úti idősotthonban történt fertőződésekkel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az ország ezer időseket gondozó intézménye fokozott figyelmet igényel, lakóikat, az ott dolgozókat folyamatosan tesztelni kell, mivel ők a leginkább veszélyeztetettek.
Ha meg tudják akadályozni, hogy az idősotthonokban elterjedjen a járvány, elkerülhető lesz az a „hatalmas, apokaliptikus” pandémia, amely egyes nyugat-európai országokban látható – közölte.
Szlávik János arra hívta fel a figyelmet: a járványgörbe ellaposodása segít abban, hogy ne legyen annyi haláleset, mint Nyugat-Európában.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezKarácsony szorosabb együttműködést ígért a regionális önkormányzatokkal, de ez is kamunak bizonyult
Szentkirályi Alexandra reagált az újabb be nem váltott ígéretre.
Vigyázat! Telefonos csalók újabb aljas trükkel támadnak
A csalók most olyan telefonszámról hívogatják az egyik nagy bank ügyfeleit, amely a megtévesztésig hasonlít a bank egyik hivatalos számára.
Egész nap helyszíneltek a rendőrök egy Bács-Kiskun vármegyei faluban
Arra kérik a lakókat, hogy legyenek különösen körültekintők és zárják be az ingatlanokat.
„Közbe kellett volna avatkozni” – mekkorát hibáztak Fico biztonsági emberei?
Mielőbb tisztázni kell, álltak-e mások a merénylő mögött.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A telex, 444, hvg olvasói örülnek a Robert Fico elleni merényletnek
„Ez egy fájdalmas trauma”
Exkluzív fotók: Berki Mazsi leendő anyósával és kislányával pózol
Robert Fico elleni merénylet: az egyik legjobb magyar testőr szerint ez történhet most Szlovákiában
Kőkemény teszt: csak a magas IQ-val rendelkezők képesek megoldani ezt
Zaklatni próbált egy nőt a migráns, leszedték a vonatról, elcsapta egy szerelvény, leszakadt a karja
Az ukrán vezetés üzent Robert Ficónak
Őrült meccsen gyűrte le a Newcastle-t az MU; Egy lépésre az El-től a Chelsea
Így reagált Vlagyimir Putyin a Robert Ficot ért merényletre
Kiderült, ki Robert Fico szlovák miniszterelnök merénylője
Ilyen állapotban van most a meglőtt Robert Fico + videó
Véget ért a meglőtt Robert Fico életmentő műtétje, ezt mondták az orvosok
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezKarácsony szorosabb együttműködést ígért a regionális önkormányzatokkal, de ez is kamunak bizonyult
Szentkirályi Alexandra reagált az újabb be nem váltott ígéretre.
Vigyázat! Telefonos csalók újabb aljas trükkel támadnak
A csalók most olyan telefonszámról hívogatják az egyik nagy bank ügyfeleit, amely a megtévesztésig hasonlít a bank egyik hivatalos számára.
Egész nap helyszíneltek a rendőrök egy Bács-Kiskun vármegyei faluban
Arra kérik a lakókat, hogy legyenek különösen körültekintők és zárják be az ingatlanokat.
„Közbe kellett volna avatkozni” – mekkorát hibáztak Fico biztonsági emberei?
Mielőbb tisztázni kell, álltak-e mások a merénylő mögött.