Római-parti és margitszigeti fejlesztésekről döntöttek a képviselők

A Római-part rekreációs területeinek fejlesztéséről, valamint a margitszigeti Nemzeti Tenisz Versenyközpont környezetrendezéséről döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.

Forrás: MTI2019. 05. 29. 14:03
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A képviselők 21 igennel, 1 tartózkodás mellett támogatták a fejlesztéseket.

A római-part fejlesztése során „minőségjavító” intézkedéseken belül játszótereket újítanak majd fel, illetve alakítanak ki, kerékpáros pihenők és pihenőparkok létesülnek, valamint ülőbútorok helyeznek el. Továbbá fafelméréseket követően, valamint a fenntartási koncepcióterv elkészítése után elvégzik majd a szükséges faápolási munkákat – olvasható az elfogadott előterjesztésben.

A fejlesztést 2020. május 31-ig tervezik megvalósítani 447 millió forintból.

A képviselők döntöttek arról is, hogy a margitszigeti Nemzeti Tenisz Versenyközpont elhagyatott területet parkosítják. Jelenleg – a lelátók és melléképületek elbontását követően – 40-60 centiméter változó vastagságban építési törmelék, a felhagyott salakos teniszpályák helyét pedig szennyezett salak borítja.

A tereprendezés keretében megvalósul a talajréteg cseréje a felszínt borító salakos talaj és az építési törmelék eltávolítása után. A projekt magában foglalja a tereprendezést és burkolatépítést, a megnövekedett zöldfelületen gyepfelület, cserje és évelőfelület létesítését, valamint parkfák telepítését.

A fejlesztés eredményeként a Margitszigeten zöldfelületben gazdag rekreációs célú pihenőpark létesül. A fejlesztéssel érintett terület mintegy 13 ezer négyzetméter.

A 2020. május 31-ig befejezendő környezetrendezésre 300 millió forintot biztosítottak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.