Egyes szolgáltatások igénybevételének vakcinaigazolványhoz kötése teljes mértékben alkotmányos és igazolható, noha természetesen bizonyos korlátozást és megkülönböztetést jelent azok számára, akik még nem oltatták be magukat – fejtette ki kérdésünkre Szánthó Miklós. Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint az oltakozás egyéni, de egyben társadalmi felelősségvállalás kérdése is: aki nem veszi fel a vakcinát, nemcsak magát sodorja veszélybe, de polgártársait is – lényegében a közegészségügyi érdeket. Ugyanakkor látni kell – folytatta –, hogy azok, akik mégsem élnek az oltással, nem kerülnek hátrányosabb helyzetbe, mint amilyenben most vannak, hiszen az üzletek, fodrászatok, teraszok előttük is nyitva állnak, viszont akik beoltatják magukat, azok több szabadsággal fognak rendelkezni. Ez egy teljesen igazolható és észszerű különbségtétel, ugyanúgy, mint ahogy a közforgalomban történő gépjárművezetést jogosítványhoz vagy hogy a fegyvertartást különböző vizsgákhoz és engedélyekhez kötik – sorolt párhuzamokat az elemző.
A megújulást hozta el a magyarországi roma közösségnek az idei év
Kulcskérdés az, hogy egy nemzetiségi közösség meg tudja-e élni a nemzetiségi létének az alapját adó értékeket.