Szivárványkoalíció védi Gyurcsány Ferenc ügyvédjét

Czeglédy Csaba eddig sem szökött el, ha pedig felfüggesztették volna a mentelmi jogát, újra házi őrizetbe kerülhetett volna, így aligha folytathatná a kampányát — ilyen magyarázatokat adtak lapunknak a Nemzeti Választási Bizottság ellenzéki delegáltjai, akik szavazatukkal segítették a 6,3 milliárdos költségvetési csalást okozó bűnszervezet vezetésével vádolt politikus mentelmi jogának megőrzését. A kormánypártok szerint az ellenzék nyíltan egy köztörvényes bűnöző oldalára állt a bírósággal szemben, és falaznak ahhoz, hogy Czeglédy megússzon egy köztörvényes ügyet.

Bákonyi Ádám-Gabay Dorka
2019. 05. 10. 5:50
null
A DK segítsége nélkül a politikus a vádlottak padján ülne Fotó: Katona Vanda
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben a bíróság megszüntette a büntetőeljárást Czeglédy Csabával szemben – erősítette meg tegnap hivatalosan a Magyar Nemzet információját Juhászné Prágai Erika, a Szegedi Törvényszék szóvivője.

Ismert: az MSZP, Gyurcsány Ferenc és az Altus jogi képviseletét is ellátó Czeglédy áprilisban mentelmi jogot szerzett azáltal, hogy felkerült a DK európai parlamenti (EP-) listájára.

A DK segítsége nélkül a politikus a vádlottak padján ülne
Fotó: Katona Vanda

A bíróság ezután hiába kérte a Nemzeti Választási Bizottságtól (NVB), hogy függessze fel a szombathelyi politikus mentelmi jogát, a testület ellenzéki delegáltjai kedden annak fenntartása mellett szavaztak – a felfüggesztéshez kétharmados többségre lett volna szükség. A büntetőeljárási törvény kötelező rendelkezése alapján a bíróság ezért szüntette meg a Czeglédy Csaba elleni büntetőeljárást.

– Választójogi szempontból kellett mérlegelni az ügyet – indokolta lapunknak a Czeglédy Csaba mentelmi jogának fenntartása melletti döntését az NVB szocialista delegáltja. Litresits András hangoztatta: a Czeglédy elleni büntetőeljárás 2015 óta tart, a politikus mégsem ült fel a Hegyeshalom felé tartó vonatra, hanem aktív közéleti, politikai tevékenységet folytat, fórumokat tart, azaz nem kamujelölt.

– Nem hiszem, hogy az NVB döntése és az EP-választás közötti tizenkilenc napos kampányidőszak bármilyen érdemi befolyással lenne a Czeglédy Csaba ellen négy éve zajló büntetőügyre – mondta Litresits. Szerinte ha felfüggesztették volna Czeglédy mentelmi jogát, úgy újra házi őrizetbe kerülhetett volna, ilyen körülmények között pedig aligha folytathatná kampányát.

Avarkeszi Dezső a DK, illetve G. Szabó Dániel a Momentum küldötte szinte szó szerint megegyezően úgy indokolta döntését, hogy a mentelmi jog felfüggesztését kezdeményező indítványban semmilyen, az EP-választásokig szükséges eljárási cselekményt nem jelölt meg a bíróság, így arra nem volt szükség annak érdekében, hogy a büntetőeljárást folytatni lehessen. Bodolai László, az LMP delegáltja nem kívánta megindokolni, miért szavazott Czeglédy mellett.

A Jobbik sajtóosztálya lapunkkal azt közölte: a fent nevezett pártok delegáltjai feltehetően úgy gondolták, hogy „nem kívánnak részt venni egy politikai színjátékban, ezért szavazhattak a mentelmi jog megtartása mellett”. Csáki Mariannát, a Mi Hazánk delegáltját nem sikerült elérnünk. Toroczkai László pártelnök megkeresésünkre azt mondta, sem ő, sem Dúró Dóra elnökhelyettes nem ért egyet az NVB-hez delegált tagjuk döntésével, az egyáltalán nem egyezik a párt álláspontjával. Czeglédy mentelmi joga mellett szavazott Gönczi Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt küldötte is, akit nem sikerült elérnünk.

Az ellenzéki pártok közül egyébként egyedül a Magyar Munkáspárt delegáltja szavazott a mentelmi jog felfüggesztése mellett. Hajdú József lapunknak azt mondta, döntésében a szegedi bíróság beadványa erősítette meg. – Úgy tűnik, a többi delegáltat az ülésen jelen lévő Czeglédy Csaba meggyőzte azzal, hogy sosem szökött meg, és az EP-választásig már csak két hét van hátra – mondta Hajdú József.

– Az ellenzék nyíltan egy köztörvényes bűnöző oldalára állt a bírósággal szemben – ismertette a kormánypártok álláspontját Nacsa Lőrinc. A KDNP-frakció szóvivője példátlannak nevezte a történteket, mondván: az NVB ellenzék által delegált tagjai „falaznak az időhúzáshoz és ahhoz, hogy Czeglédy Csaba megússzon egy köztörvényes ügyet”, ezzel méltatlanná váltak a tisztségükre, így haladéktalanul le kell mondaniuk.

Nacsa közölte: ha ezt nem teszik meg, akkor egyenként megnevezik és bemutatják őket, hogy minden magyar tudja, kik akadályozzák az igazságszolgáltatás munkáját.

Ismert: az ügyészség szerint Czeglédy 2011-től kezdődően egy olyan bűnszervezetet hozott létre, amelynek célja a döntően diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó részvénytársaság adófizetési kötelezettségének csökkentése, valamint a diák­munkához kapcsolódó más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt, amivel összesen 6,3 mil­liárdos kárt okoztak a költségvetésnek.

Nemrég a Fővárosi Törvényszék első fokon kimondta, hogy jogszerű volt a Magyar Nemzeti Bank tizenötmillió forintos bírsága, amit a Gyurcsányné vezette Altus Portfólióra szabott ki jogosulatlan pénzügyi tevékenység miatt.

Az ügyben a BRFK is nyomoz, mivel az Altus mintegy négyszázmillió forintnyi pénzkölcsönt nyújtott öbbek között Czeglédy Csaba cégének.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.