Szokásunkká válhat a jó cselekedet

Advent idején megszaporodnak a jótékonysági akciók, de a karácsony közeledtével nyitottabbá, érzékenyebbé is válnak az emberek arra, hogy a rászorulóknak segítsenek. A szakemberek szerint jónak lenni duplán jó, az adakozás ugyanis erősíti az immunrendszert, emellett az altruizmusnak óriási szerepe van a családok, a társadalmak túlélésében. Akiknek „adakozógénjük” van, hajlamosabbak a nemeslelkűségre, de a segítőkészség tanulható, sőt a mindennapokban apró lépésekben be is gyakorolható.

Haiman Éva
2019. 12. 12. 7:20
A Baptista Szeretetszolgálat hagyományos Cipősdoboz akciójának kezdete november 29-én Fotó: MTI/Mónus Márton
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ősszel mindössze néhány hét alatt több száz millió forintot adtak össze magánemberek és cégek a ritka betegséggel élő Zentének, majd sorstársának, Leventének, akik így megkaphatták az életmentő kezelést.

A példátlan összefogás, amely mögé az ország több pontján jótékonysági sütivásárokat, árveréseket, futóversenyeket rendeztek lelkes önkéntesek, az érintett családokat is meglepte.

A legújabb hírek szerint pedig rekordbevétel várható az Ökumenikus Segélyszervezet és a közmédia Jónak lenni jó! kampányában, amelynek bevételével idén a koraszülöttmentést támogatják. E pozitív hírek kapcsán Fedor Mariann klinikai szakpszichológust faggattuk arról, vajon divat lett-e adakozni, egyáltalán, mi inspirál minket ebben.

Az érettebbek érzékenyebbek

– A karácsonyt megelőző időben jellemzően jobban odafigyelünk a rászorulókra, nyitottabbá és érzékenyebbekké válunk az elesettek szenvedései iránt, különösen, hogy az év vége közeledtével magunk is számot vetünk tetteinkkel, elért eredményeink­kel.

A Baptista Szeretetszolgálat hagyományos Cipősdoboz akciójának kezdete november 29-én
Fotó: MTI/Mónus Márton

A különböző gyűjtések, felhívások is egymást érik decemberben, így mindenki találhat olyan célt, amire szívesen áldoz, olyan módot, ahogyan a saját anyagi és egyéb lehetőségei között képes másoknak segíteni – mondja a szakember.

Hozzáteszi ugyanakkor, hogy a beteg gyerekeknek indított gyűjtés nagyon más. Ott sokkal inkább egyfajta érzelmi bevonódás áll a háttérben, az a jelenség, amikor – főként gyermekesként – azt érezzük, ez velünk is megtörténhetne.

Általában is jellemző, hogy könnyebben állunk olyan emberek mellé, akikről úgy érezzük, akár mi is lehetnénk az ő helyükben. A rendszerváltást követően, a kilencvenes évek elején ezért is voltunk érzékenyebbek a hajléktalanság mint jelenség iránt és segítettük sokkal többen a hajléktalanokat. Aztán egy idő után az emberek úgy ítélték meg, hogy ez már egy olyan méretű társadalmi probléma, amit nem az egyén szintjén, nem jótékonysággal kell megoldani. Amúgy általánosan igaz, egészíti ki, hogy az emberek többsége sokkal szívesebben áldoz pontosan meghatározott célra, például egy gyermek drága gyógyszerére, mint általában a beteg gyerekeknek, mert ott már nehezebb nyomon követni, mire is költik el az adományt.

Arra a kérdésre, hogy vajon érezhetőbben adakozóbbá váltunk-e, Fedor Mariann szerint nem lehet egyértelmű választ adni, de a gondolkodás változására valószínűsíthetően hatással van az, hogy a 2010-es évek elején a középiskolákban bevezették a kötelező közösségi szolgálatot. Ennek azért van jelentősége, mert még fogékony életkorban érzékenyít a társadalmi felelősségvállalásra, amikor ráadásul szükség is van rá, hiszen a kutatások alapján a 17 és 30 közöttiek kevésbé nagylel­kűek, mint a 30 és 60 közöttiek.

Örökölhető is, fejleszthető is

A téma szakértője arról is beszélt, hogy a szándékos segítés az állatvilágra nem jellemző, az empátia meglétére utaló jeleket is csak a főemlősöknél látni, az embernél tapasztalható segítő viselkedés azonban az adott genetikai állomány túlélését biztosította. Nagyon hosszan visszakövethető, milyen óriá­si jelentősége van egymás segítésének, az összetartásnak a családok, a társadalmak túlélésében.

Talán nem is gondolnánk, de az adakozóra nézve, egyéni szinten is rengeteg pozitív hozadéka van a jótékonyságnak: oldja a stresszt, erősíti az immunrendszert. Ennek fiziológiai magyarázata, hogy mások támogatása oxitocint, azaz boldogsághormont szabadít fel. De az önbecsülést is javítja, mégpedig duplán: először akkor tölt el jó érzéssel, amikor megcselekedjük, másodszor pedig amikor visszajelzést kapunk.

Néhány éve a Bonni Egyetem kutatóinak köszönhetően már az is tudható, hogy az úgynevezett COMT-gén egyik építőelemének jelenléte vagy éppen hiánya is közrejátszik az emberek adakozóhajlamában. Azok, akiknél ennek a génnek megtalálták a több dopamint – ami ugyancsak boldogsághormon – lebontó változatát, a teszt során sokkal inkább filantrópnak bizonyultak, mint a másik csoport tagjai.

Ikrekkel végzett kutatások is megerősítik a gének szerepét, ugyanakkor Fedor Mariann szerint fontos a családi, társadalmi minta is. – Az adományozáshoz szükség van érzékenységre, együttérzésre, önzetlenségre, empá­tiára, toleranciára, ami mind fejleszthető. A testvérek között ez sokszor szinte ­automatikusan kialakul, kutatások szerint a többgyermekes családban felnövők adakozóbbak, mint az egykék – tette hozzá.

A hétköznapi hősök tere

A segítőkészség, az empátia fejlesztésére helyezi a hangsúlyt a Hősök Tere Kezdeményezés, amely 2013-ban egy féléves projektnek indult, de a mai napig tart. Az akkori kampány a következő szlogennel indult: „Az vagy, amit teszel.”

A korábbi televíziós újságíró, Orosz Györgyi, aki azóta is a társadalmi közöny ellen irányuló program egyik fő motorja, a kuratórium elnöke úgy fogalmaz: nem vagyunk rossz emberek, csak nem merünk cselekedni. Pesszimisták és kiégettek vagyunk, vagy csak félünk, idomulunk. Olyan rejtett mechanizmusok működnek bennünk, amelyekről nem is tudunk. Például, hogy mindenhol, ahol sokan vagyunk, másképp viselkedünk, mint ahogyan egyébként tennénk.

– A szociálpszichológia erre a csoportnorma kifejezést használja, ami azt jelenti, hogy tudat alatt azt figyeljük, mit tesznek egy adott helyzetben a többiek. Emiatt a felelősség annyifelé oszlik meg, ahányan egy adott helyen vagyunk.

Így bár a logikus az lenne, hogy egy olyan helyen, ahol százan odaléphetnének egy emberhez, aki a földön fekszik, ott százszoros az esélye a segítségnyújtásnak, a valóságban éppen fordítva működik a dolog, és az egyén felelősségérzete ilyenkor a századrészére csökken.

A városokban ezért nagyobb a közöny, és falun ezért segítőkészebbek az emberek, mert ahol kevesebben vannak, ott kevésbé oszlik meg a felelősség és ott az lesz a csoportnorma, hogy segítünk egymásnak – magyarázza Orosz Györgyi. Hozzáteszi: a neveltetés, a tanult minta is nagyon sokat számít.

– Az egyik tréningünkön egy idősebb hölgyet kértünk meg arra, játssza el, hogy rosszul van. Az egyik budai téren voltunk, ő a fejét a kézfejére hajtva, egy oszlopnak támasztotta, kívülről valóban úgy tűnt, segítsége szorul.

Délután négy és öt óra között lehetett, a téren özönlöttek keresztül az emberek, de senki sem állt meg. Az iskolákból, óvodákból vitték haza a szülők a kicsiket, akik közül szinte mindegyik megbámulta a hölgyet, volt, aki jelezte is az anyukájának, apukájának, hogy szerinte valami baj van, de a szülők közül egy sem ment oda. Pedig otthon nyilván mindenki arra tanítja a gyerekét, hogy legyen jó és segítőkész, csakhogy a tettek sokkal nagyobb súllyal esnek latba a nevelésnél, mint a szavak – mutat rá.

Zente kezeléséért az egész ország összefogott
Fotó: Facebook

Orosz Györgyi szerint mindazonáltal jó hír, hogy megismerve és tudatosítva saját működését, mozgatórugóit a segítőkészség tanulható, mindenki képes a változásra. Ehhez nem is kell rögtön nagy dolgokra gondolni, a Hősök Tere Kezdeményezés például első körben mindenkinek egy harmincnapos kihívást javasol, ami a szociálpszichológia szerint már elég hosszú idő ahhoz, hogy egy cselekedet szokássá váljon.

Olyan apró figyelmességekről van szó, mint hogy magunk elé engedünk valakit, mondjuk a sorban, rámosolygunk azokra, akikkel találkozunk, vagy segítünk elcipelni egy idős embernek a bevásárlószatyrát stb. A Hősök Terénél tudományosan bizonyított megalapozottsággal hiszik, a jó példa ragadós, és az emberek szívesen csatlakoznak pozitív kezdeményezésekhez. Minél többen előzékenyek, empatikusak, segítőkészek, annál élhetőbb a társadalom.

Inkubátor ide, élelmiszer oda

Két példa a hét elejéről arra, hogy legalábbis adakozásban egyre jobbak vagyunk. Kedden a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke jelentette be, a Fiatalok a kisgyermekes családokért elnevezésű országos adománygyűjtő akciójuk során mindössze két novemberi hétvége alatt tizenegy és fél tonna tartós élelmiszert gyűjtött össze.

Kardosné Gyurkó Katalin külön kiemelte: ötödik alkalommal meghirdetett akciójuk során megtapasztalhatták, hogy az emberek szívesen adakoznak és állnak a jó ügyek mellé. A felajánlásokból egyébként országosan ötszáz családot tudnak támogatni.

Hétfőn a Fiatal Családosok Klubjának alapítója jelentette be büszkén, hogy nem is egy, hanem két inkubátorra is elegendő pénz gyűlt össze a családszervezetek adventi jótékonysági vásárán, amelyet december 1-jén tartottak a MOM Sportközpontban.

Király Nóra emlékeztetett arra, hogy a negyedik alkalommal megszervezett vásárt idén egy hónapon keresztül tartó online adománygyűjtéssel kötötték egybe, amelynek összegét szintén a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetnek vásárolt nyitott inkubátorokra költik.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.