– A kórboncolásnak korábban sokkal jelentősebb orvosi-diagnosztikai szerepe volt a halál okának megállapításában, mára azonban részben visszaszorult, például a rendkívül hatékony képalkotó és a laboratóriumi vizsgálatoknak hála. A betegség kimenetele szempontjából a szövettan vált a patológia legfontosabb ágazatává. Eközben azonban a szövettani és a molekuláris diagnosztikát jelentős volumenkorlátozással sújtják, vagyis korlátozzák, hogy hány ilyen vizsgálatot lehet elvégezni – közölte a szakember. Az elnök szerint bár sok helyen lenne szükség a már említett, magasabb színvonalú patológiai vizsgálatokra, a gazdasági okok miatt a kapacitások jelentős részét mégis a boncolások kötik le.
Hangsúlyozta, hogy érdemes különbséget tenni a kórházban ápoltak, illetve az intézmény területén elhunytak boncolása között. Egy olyan betegnél, aki hosszabb ideig állt kórházi kezelés alatt, a drága kezelések sikeressége a kórboncolás során is jól lemérhető. Ahol azonban szinte semmiféle adat nincs a páciensről, és beavatkozás sem történt, ott Méhes szerint kétséges bárminemű bonctani eredmény használhatósága. Teljesen tisztázatlan halálok esetén, vagy ha a kezelőorvos, netán a hozzátartozók igénylik a kórboncolást, akkor azt mindenképp el kell végezni.
Arra a kérdésre, kötelező-e minden kórházban állandó patológusnak lennie, Méhes Gábor úgy válaszolt: a patológiai diagnosztika hozzá tartozik a kórházak tevékenységeihez, azonban nagy kérdés, hogy ezt melyik intézmény hogyan tudja biztosítani, ugyanis rendkívül kevés patológus dolgozik az országban. A felmérések szerint a jelenleginél körülbelül kétszer több szakemberre volna szükség, magyar patológusként pedig külföldön továbbra is könnyű elhelyezkedni.
