
Felháborodtak a pedagógusszervezetek a tiszás tanáron, aki már az óvodásokat is érzékenyítené
A Budapest Pride-on részt vevő tanár bevallotta, hogy az iskolájában is tartanak érzékenyítő foglalkozásokat.
Kevesebb hírfogyasztót érnek el a konzervatív, kormánybarát médiumok mint múlt év végén – derül ki a Médianéző Központ lapunkhoz eljuttatott tanulmányából. Míg a decemberi felmérés szerint a kormánykritikus orgánumok az emberek 59, a konzervatívok pedig 41 százalékához értek el, addig a januári frissítés szerint ez az arány 62, valamint 38 százalékra módosult.
A múlt novemberben létrejött Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványban (KESMA) tömörülő kormánybarát médiumok termékei is kevesebb hírfogyasztóhoz jutnak el: míg decemberben 33 százaléknyi elérést könyvelhettek el, addig az év első hónapjában ez az arány 31 százalékra csökkent a kabinettel kritikus médiumok javára, amelyek jelenleg az elérések 69 százalékát tudhatják magukénak.
A különböző típusú médiumok közül egyedül a rádiók terén kerültek többségbe kormánybarát adók: múlt év végén még a kabinetet bíráló állomások – amelyek közül a legnagyobb a Klubrádió – bírták az elérések 53 százalékát, januárra a politikailag releváns konzervatív rádiók – amelyekből a Karc FM, a Gong Rádióra és a Part FM tagjai a holdingnak – tudják eljuttatni műsoraikat az emberekhez ebben az arányban.
A televíziók terén még úgy is nőtt a kormánykritikus médiumok – elsősorban az RTL Klub és az ATV – dominanciája, hogy a KESMA-csatornák – Echo TV, Hír TV – híradói mellett a holdinghoz nem tartozó TV2 és Super TV2 hírműsorainak eléréseit is vizsgálta a tanulmány: a decemberi 54-46 százalékos arány 55-45-re módosult az év elejére. A kormánykritikus nyomtatott sajtó termékei azonban valamelyest kevesebben jutnak el a hírfogyasztókhoz: december óta egy ponttal – 71 százalékra – csökkent az eléréseik aránya, így a konzervatív sajtó 29 százalékon teljesített ebben a körben a januári felmérés szerint.
Az online portálok területén a kormánykritikus felületek még tovább növelték egyébként is jelentős fölényüket: míg decemberben az emberek 71 százalékához tudták eljuttatni termékeiket az említett híroldalalak – köztük Index.hu, a 24.hu, valamint a 444.hu – januárra ez az arány 74 százalékra nőtt, így a konzervatív portálok – amelyek közül a legmeghatározóbb az Origo.hu – az elérések mindössze 26 százalékát tudhatja magáénak.
A Budapest Pride-on részt vevő tanár bevallotta, hogy az iskolájában is tartanak érzékenyítő foglalkozásokat.
A HungaroMet piros jelzést is kiadhat a heves zivatarok és a 110 kilométer per óra feletti szélrohamok miatt.
A tiszás altábornagy nem volt spúr, ha az adófizetők pénzét kellett költeni.
Menczer Tamás szerint a Tisza Párt elnöke gondolkodás nélkül összevissza beszél, vagdalkozik.
A Budapest Pride-on részt vevő tanár bevallotta, hogy az iskolájában is tartanak érzékenyítő foglalkozásokat.
A HungaroMet piros jelzést is kiadhat a heves zivatarok és a 110 kilométer per óra feletti szélrohamok miatt.
A tiszás altábornagy nem volt spúr, ha az adófizetők pénzét kellett költeni.
Menczer Tamás szerint a Tisza Párt elnöke gondolkodás nélkül összevissza beszél, vagdalkozik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.