Mokánszky Zoltán helyi KDNP-s képviselő szerint a rendeletmódosítás egy burkolt adóemelés azoknak, akik kertes, családi házas övezetben, illetve a belvárosban laknak. – A városvezetés előzetes egyeztetés nélkül módosította a közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló rendeletet. A hatástanulmányban azt írták, hogy ez „társadalmi hatást nem von maga után”, ami önmagában nem igaz, mert a városi polgárokkal akarják tisztán tartatni a város egy részének közterületeit – nyilatkozta lapunknak a képviselő. Mokánszky Zoltán azt is elmondta, hogy a hatályba lépő rendelet szerint a magáningatlanok és az üzletek tulajdonosainak is kötelességük a zöldfelületet karbantartani. – Ez azért bosszantó, mert az előző városvezetést a most hatalmon lévők pont emiatt kritizálták akkoriban – tette hozzá.
Nép hangja: ezt jelképezi a negyedik gyertya az adventi koszorún az utca embere szerint
Aranyköpések az utca emberétől.