Újra nő a balesetek száma

Idén eddig hatvannal kevesebben haltak meg a közutakon, mint az elmúlt év azonos időszakában.

Magyar Nemzet
2020. 05. 30. 9:04
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Idén eddig hatvannal kevesebben haltak meg a közutakon, mint az elmúlt év azonos időszakában, ugyanakkor a gyorshajtás miatt bekövetkezett balesetek aránya nőtt – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata tegnap a Police.hu honlapon.

A közleményben azt írták, a koronavírus megjelenésével és a veszélyhelyzet bejelentésével a járműforgalom jelentősen visszaesett Magyarországon, ezzel együtt a közúti balesetek száma is csökkent. Hozzátették: a hatóság ekkor is jelen volt a közutakon. A rendőrök tapasztalatai szerint azonban voltak olyan autósok, akik abban bíztak, hogy ilyenkor nincs ellenőrzés, ezért a gyér forgalomban száguldoztak, érvényes jogosítvány nélkül, vagy ittasan ültek a volán mögé. „Egyes kamionsofőrök pedig úgy gondolták, hogy ebben az időszakban bármikor előzhetnek az autópályán” – írták a közleményben.

Kitértek arra is, a korlátozások enyhítésével, megszűnésével egyre több jármű és gyalogos jelenik meg az utakon. „Ne engedjük, hogy az elmúlt hetekben, hónapokban esetleg felgyülemlett feszültség a közlekedés során csapódjon le! A közutak biztonságát és mások életét veszélyeztetők határozott rendőri fellépésre számíthatnak” – fogalmazott az ORFK kommunikációs szolgálata.

Mint azt a Magyar Nemzet korábban megírta, a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzeti korlátozások óta a május 9-10-i volt az első olyan hétvége, amikor száz fölé emelkedett a súlyos sérülésekkel járó balesetek száma, három ember életén már nem lehetett segíteni.

Közlekedéspszichológiai eredmények igazolják, hogy még a legrutinosabb járművezetők egy része is szünet után – most éppen a kijárási korlátozások fokozatos feloldása miatt – sokkal könnyebben szegi meg a szabályokat, csökken a vezetők szociális érzékenysége, túlzott lesz a magabiztosságuk. Az átlagosnál még mindig kisebb forgalom miatt megnő a magabiztosság, vakmerőbbek lesznek a sofőrök, amely a gyorshajtás mellett megsokszorozza egy baleset bekövetkeztének a lehetőségét.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.