Újra szabadabban élhetünk

„A nyitás az ország közös erőfeszítésének jól megérdemelt eredménye” – fogalmazott Kovács Attila Az igazság órájában, az Alapjogokért Központ és a Karc FM közös műsorában. Kovács Attila, az Alapjogokért Központ európai uniós projektvezetője, Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője és Czirják Imre szerkesztő-műsorvezető a legutóbbi adásban az élet és gazdaság fokozatos újraindításáról, a védettségi igazolványról és a miniszterelnök brüsszeli látogatásáról beszélgettek.

Forrás: Karc FM2021. 04. 27. 16:23
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A nyitást a járványadatok kedvező alakulása és a kiemelkedően gyors oltási kampány tette lehetővé, amely az egészségügyi dolgozók megfeszített munkájának, és a kormány keleti vakcinabeszerzésének köszönhető” – mondta Párkányi Eszter. Kovács Attila szerint az ország közös erőfeszítésének eredménye, hogy megkezdődhetett a fokozatos újraindítás, noha a baloldal a járvány kezdete óta igyekszik aláásni a védekezést. A védettségi igazolvánnyal kapcsolatban Párkányi Eszter elmondta, hogy a különleges jogrend idején az alapjogok gyakorlása a szükséges és arányos mértéken túl is korlátozható, jelenleg ezt az egészség és az élet védelme indokolja is. Kovács Attila hozzátette, hogy más uniós tagállamokban is ez a gyakorlat fog érvénybe lépni, hazánkban a kormány a nemzeti konzultáció eredményeként hozta meg ezt a döntést.

„Orbán Viktor a Európai Bizottság elnökével folytatott megbeszélésen világossá tette, hogy Magyarország egyelőre nem tervez hitelfelvételt. Csak a helyreállítási alap vissza nem térítendő támogatási részére adja be a tervet.” – mondta el Kovács Attila. Hozzátette, hogy a baloldali kormányok idején a nemzetközi hitelfelvétel volt a válasz a gazdasági nehézségek megoldására, de ebből a nemzeti kormány nem kér. Párkányi Eszter felhívta a figyelmet arra, hogy a legnagyobb összegeket a kabinet az egészségügyre és az oktatásra fordítja majd, kihúzva ezzel a talajt az ellenzék lába alól. Kovács Attila szerint, ha a Bizottság betartja a szigorú határidőket, akár már nyáron megérkezhet a támogatás egy része.

A Bolond lyukból rovatban arról esett szó, hogy a BBC diverzitásért felelős igazgatója szerint Idris Elba angol színész „nem elég fekete”, mert nincs elég fekete barátja, és nem fogyaszt karibi ételeket. Kovács Attila szerint az angolszász filmiparba rég begyűrűzött a progresszió, már nem a színészi teljesítmény számít. Megjegyezte, a nézők ezt azzal „díjazták”, hogy az idei Oscar-díjátadót, melyen a beszédek fő témája a BLM-mozgalom volt, a több mint 300 milliós lakosságú USA-ban mindössze 10 millióan követték. Párkányi Eszter hozzátette, hogy Idris Elba nem mellesleg Londonban született, nem egy karibi országban. Szerinte kifejezetten rasszista, hogy egy ember bőrszínéhez társítanak tulajdonságokat, valamint elvárásokat, hogy miként kellene viselkednie.

Az igazság órája, az Alapjogokért Központ és a Karc FM közös műsora minden kedden délután háromtól négyig jelentkezik a rádióban. Ismétlés szerda reggel három és négy között. De elérhető a Karc FM archívumában is, a legutóbbi adást itt hallgathatják meg:

https://karcfm.hu/archiv/az-igazsag-oraja-2021-04-27-1500-1600/

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.