Világszerte ugyanannyi áldozatot szed a szmog, mint a dohányzás

Évente megközelítőleg hétmillió ember hal meg a világon a szmog következtében – ez a szám a dohányzás miatti korai halálozással egyezik meg. Érdemes tisztában lennünk azzal, hogy milyen egészségügyi kockázatai lehetnek a rossz levegőnek, és miként tudjuk csökkenteni a városok és az otthonaink légszennyezettségét.

Szilágyi Anna
2020. 01. 17. 5:55
null
A gyakori szélcsend sem javít a helyzeten, javulás két nap múlva várható Fotó: Teknős Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma már ugyanannyian halnak meg a légszennyezettség, mint a dohányzás következtében: világszerte évente mintegy hétmillió ember – mondta lapunk kérdésére Losonczy György, a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinika egyetemi tanára.

A szmognak elsősorban szív- és érrendszeri, tüdőgyógyászati és onkológiai kockázatai vannak, de ma már azt is tudjuk, hogy különböző pszichiátriai betegségekre is hatást gyakorol.

A gyakori szélcsend sem javít a helyzeten, javulás két nap múlva várható
Fotó: Teknős Miklós

A szakorvos elmondta, hazánkban lakosságarányosan kétszer-háromszor annyian halnak meg a légszennyezés miatt, mint a környező országokban, amelynek elsősorban az az oka, hogy Magyarország egy medencében fekszik, hegyek veszik körül és sokszor van szélcsend. A légszennyezettségi világtérképen is látszik, mekkora jelentősége van annak, hogy egy ország a tengerparton fekszik-e, mint például Hollandia, ahol a tengeri levegő folyamatosan cseréli a szennyezettet. De jobb helyzetben van nálunk Ausztria is, ott pedig erős a nyugati szél, ami szintén tisztítja a levegőt – magyarázta Losonczy György.

Hazánk adottsága tehát előnytelen ezen a téren, a szmog veszélyeire mindenkinek figyelnie kell, ám különösen a szív- és érrendszeri betegek, agyvérzésen átesettek, a magas vérnyomásban szenvedők, illetve az asztmások és a krónikus tüdőbetegek tartoznak a rizikócsoportba.

A krónikus betegségben szenvedőkön kívül a gyerekek és a hatvan év felettiek vannak nagyobb veszélynek kitéve a szmog miatt – tette hozzá az orvos. Losonczy György hangsúlyozta azt is, hogy a légszennyezettségből származó fa- és szénfüst ugyanakkora mértékben tud krónikus tüdőbetegséget kiváltani, mint a dohányzás. A füst mellett a levegőben található különböző gázok is ártalmasak az egészségre, ilyen a kén-dioxid, a nitrogén-­dioxid, az ózon és a szén-monoxid.

Ezek mind égéstermékek, amelyek a fűtésből, a közlekedésből és az iparból származnak. A kis részecske méretű szállópor nemcsak a tüdőbe, hanem a véráramba is bekerül, így okozhat elváltozásokat a tüdőben, az erekben vagy akár a szívben.

A szmog elleni védekezésnek egyéni és társadalmi szintje is van – mutatott rá Losonczy György. A szakértő szerint fontos, hogy lehetőleg ne tartózkodjunk a csúcsforgalomban az utcán, a szellőztetést a lehető legkisebb forgalom idejére időzítsük, akinek van lehetősége rá, az szerezzen be otthoni légtisztítót (ez mentesíti a portartalomtól a levegőt) és rendszeresen mozogjon.

A légszennyezés maró, oxidatív hatást gyakorol a szervezetre, a sportolás viszont növeli annak védekezőképességét – fejtette ki a szakorvos. Hozzátette, a szűrővizsgálatokon való részvétel is fontos, hiszen a szmog belégzésének onkológiai kockázata is van. A kormányzati, társadalmi szintű beavatkozásokkal is jelentősen csökkenthető lenne a levegő szennyezettsége.

Losonczy György ide sorolta a szénről a megújulóenergia-forrásokra való áttérést, mint a szél, a nap és a geotermikus energia – utóbbi már elkezdett kiépülni Budapest belvárosában, ahol a budai melegvíz-források hőjét fogják keringetni. Hozzátette, az atomenergia is tiszta, karbonsemleges forrás, amit megfelelő kontroll mellett igenis érdemes használni.

A közlekedésben az elektromos buszokra való áttérés jelentős mérföldkő lesz, és számít az is, hogy minél több autó menjen tisztított, kénmentes üzemanyagokkal, berendezésekkel szűrjék a kipufogógázt, illetve a kamionok ne hajthassanak be a belvárosba.

A szakember szerint városszerkezeti reformra is szükség lenne, vagyis a lakott területeken ne legyenek főutak, hiszen itt még a módosítások ellenére is lesz légszennyezés, elég a fékezésre gondolni, amely során szintén képződnek egészségtelen részecskék.

– Legyen éber a társadalom, fontos, hogy tudjunk és beszéljünk a szmog veszélyeiről, illetve az aktuális légszennyezettségi adatokról – hívta fel a figyelmet Losonczy György.

A Magyar Nemzet kérdésére a tüdőgyógyász arra is kitért, hogy nem jó, ha valaki a szmogban fut, biciklizik, hiszen a mélyebb lélegzetvételek több káros anyagot juttatnak a szervezetbe, de ne hanyagolja el a sportolást akkor sem, ha a belvárosban lakik. – Inkább szánjunk rá fél órával többet, hogy kijussunk a Margitszigetre, a Városligetbe vagy a Normafára, de így legalább tisztább levegőben mozoghatunk – ajánlotta Losonczy György.

Emlékeztetőül: egy hete a főpolgármester elrendelte és azóta is fenntartja a szmogriadó tájékoztatási fokozatát Budapesten. Karácsony Gergely arra kérte a lakosságot, hogy lehetőség szerint mérsékeljék a szilárd és olajtüzelésű berendezések használatát, továbbá autójuk használata helyett éljenek a tömegközlekedés nyújtotta lehetőségekkel.

Vasárnap kitisztulhat a levegő

Az előrejelzések szerint szombaton élénk, erős széllökésekkel érkezik egy hidegfront, ami vasárnapra kitisztítja az ország levegőjét – mondta Molnár Csilla meteorológus tegnap az M1-en. Mint fogalmazott, az utóbbi időszakban egy úgynevezett hidegpárna telepedett az országra, ami miatt ködös, szmogos és párás volt a levegő. Országos havazásra nem lehet számítani a hétvégén – tette hozzá.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.