Már kaphatóak a Ford öntöltő hibrid családi autói

Megérkeztek a márkakereskedésekbe a Ford S-Max és Galaxy öntöltő hibrid hajtással szerelt változatai.

null

Már rendelhetőek a benzin-elektromos öntöltő hibrid hajtással szerelt Ford családi autók, az S-Max és a Galaxy is ugyanazt a rendszert kapja, ami a Kuga-ban is bejelentésre került, tehát 2,5 literes benzinmotor és villanymotor szállítja a 190 lóerős rendszerteljesítményt, ami aztán automatikus váltón keresztül jut el az első kerekekre. A viszonylag kis kapacitású (1,1 kWh) akkumulátort úgy helyezték el, hogy nem csökken sem az utas-, sem a csomagtér mérete, tehát marad a hétszemélyes kialakítás – olvasható az Autó-Motor cikkében.

Megérkeztek a márkakereskedésekbe a Ford S-Max és Galaxy öntöltő hibrid hajtással szerelt változatai.
Fotó: AUTÓ-MOTOR

Az árlistában pontosan a 190 lóerős, elsőkerékhajtású EcoBlue-dízellel (ennél alapfelszerelés a nyolcfokozatú automatikus váltó) egy árban szerepel az FHEV hajtás, ami az S-Max esetén Titanium felszereltség mellett 12 960 000 Ft-os indulóárat jelent, a Galaxynál szintén Titanium felszereltséggel 14 410 000 Ft a listaár. A szabványos fogyasztás alapján a dízelnél 10 százalékkal alacsonyabb károsanyag-kibocsátást tudnak az öntöltő hibridek, amelyek városban tudnak sokkal takarékosabban működni.

A cikk teljes tartalma ide kattintva érhető el.

A körülményekhez képest sikeres évet zárt a Ford Magyarországon

A személyautó piacon a Ford harmadik lett, a könnyű haszonjárműveknél toronymagasan – 32 százalékos részesedéssel – piacvezető – olvasható az Autó-Motor cikkében.

A 2020-as esztendőben az új személy- és kishaszongépjármű eladások főként a COVID-19 vírus elterjedése után kialakult helyzet miatt 18,5 százalékkal estek vissza Magyarországon, és épphogy túlszárnyalták a 150 ezres összdarabszámot, amely még a 2018-as összpiaci darabszámot is alulmúlja közel 9300 darab gépjárművel. A tavalyi sikeres év iparági eredményekhez a Ford márkakereskedői főleg a haszongépjárművek iránt tapasztalt kimagasló keresletnek köszönhetően 18782 darab gépkocsi értékesítésével járultak hozzá, amely 12,52 százalékos piaci részesedést jelent.

A személyautó szegmensben a Ford a harmadik helyen zárt 11741 darab regisztrált személyautóval és 9,1 százalékos piaci részesedéssel a szegmensben köszönhetően annak, hogy a 2020 elején bejelentett hibrid stratégia keretében 14 új hibrid modellt mutattak be Magyarországon. 2020-ban debütált a vadonatúj Puma EcoBoost Hybrid 125 lóerős és 155 lóerős változata mellett a vadonatúj Kuga PHEV és dízel MHEV változata.

Tavasztól a Fiesta és a közkedvelt Focus is elérhető 1.0 EcoBoost MHEV változatban. A hazai prémium SUV piacra augusztusban megérkező, ízig-vérig amerikai, 7 üléses Explorer Plug in Hybrid pedig a prémium terepjárók között kínál környezettudatos, zöld rendszámos alternatívát. Részben a Nagycsaládos 7 üléses programnak is köszönhetően az általános piaci visszaesés ellenére az M-Mikrobusz a B-, és a C-egyterű szegmensben növekedés volt tapasztalható. A Mikrobusz szegmensben 4163 Ford Transit Custom, Tourneo Custom kisbusz talált gazdára.

A Ford a kishaszonjármű szegmensben 7041 eladott kishaszongépjárművel alig 558 darabbal maradt el a tavalyi teljesítményétől, és lett piacvezető, amely a kishaszonjármű piac 32 százalékát jelenti, tehát elmondható, hogy tavaly közel minden harmadik újonnan forgalomba helyezett haszonjármű Ford volt. 2020-ban a Ford a pick-up szegmensben ismét domináns első helyett szerzett 2520 darabbal, közel 50 százalékos piaci részesedéssel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.