Elismerés a NATO-tól
Magyarország csatlakozása, 1999 óta példátlan fordulat érik hazánk megítélésében a NATO-ban – értesültünk katonapolitikai forrásból. A Nyugaton gyakran, legtöbbször igaztalanul biztonsági potyautasnak csúfolt Magyarország annak köszönhetően kezd rácáfolni korábbi kétes hírnevére, hogy kézzelfoghatóvá válnak a 2016-ban elindított honvédelmi- és haderőfejlesztési program eredményei. A haderőfejlesztés először teszi lehetővé, hogy az Észak-atlanti Szövetségnek tett vállalások ténylegesen teljesüljenek is.
Óriási változás ez ahhoz képest, hogy a tagságunk kezdetétől tett, de be nem váltott ígéretek, a szocialista-liberális kormányok alatt történt, „reformoknak” álcázott honvédelmi leépítések miatt nemzetközi partnereink eleinte kételkedve fogadták a jelenleg futó erőfeszítéseinket is.
A néhány éve egyes vezető szövetségesek képviselői által még „blöffnek” tartott fejlesztések komolyságáról először a 2018-ban aláírt, jelentős beszerzési szerződések tettek tanúbizonyságot. Most azonban – hogy sorra be is érkeznek az új helikopterek, harckocsik, önjáró lövegek Magyarországra, ezekre a korszerű eszközökre képzik a katonákat, és épül az ehhez szükséges új infrastruktúra – a maradék kétely is eloszlani látszik a magyar kormány eltökéltségét és a célok megvalósulását illetően.
Tovább