A hiányzó láncszem – sorkettes, felezett négyhengeres

A kis 125-ös és az 1100 cm3-es nehézbombázó közé érkezik a Tuono család újdonsága, az Aprilia 660 cm3-es verzió.

null

Ha van csupasz motor a piacon, amelyet igazi elismerés övez, az a nagy Tuono, vagyis a V4-es verzió. Önmagában a motorblokkja és hangja is különlegessé teszi, de ehhez olyan váz és futómű társul, amitől a kategóriáján belül egyértelműen a legek motorjának számít. Egy 175 lóerős gépből azonban sosem lesz volumenmodell, éppen ezért az Aprilia egyre több elérhetőbb árú, józanabb teljesítményű típussal jelentkezik úgy, hogy a topgépek sava-borsa azért valamilyen szinten megtalálható legyen bennük – így ír róla az autómotor.hu.

Ide sorolható az új Tuono 660-as is, amely nemcsak a dizájn terén áll szoros kapcsolatban a V4-essel, hanem műszakilag is, hiszen a sorkettes blokk kis túlzással a négyhengeres felezésével jött létre. A 95 lóerős csúcsteljesítménnyel (A2-es jogosítvánnyal vezethető, 48 lóerős kivitel is elérhető) ugyan alálőttek a KTM 890 Duke-nak vagy a Triumph Street Triple-nek, az Aprilia koncepciója viszont azt helyezi középpontba, hogy minél kisebb legyen a súly! A 95 lóerőhöz társuló 169 kg-os száraz tömeg egészen figyelemreméltó érték, és ezek után nem meglepő az sem, hogy a Tuono 660-asnál minden az élményszerzésről szól. Ebbe az is beletartozik, hogy 270 fokos főtengely-elékelést választottak a blokknak, ugyanis a cél az volt, hogy sorkettes létére úgy szóljon és olyan karaktere legyen, mint egy V2-esnek! Legalább ilyen fontos, hogy a futóművön és a fékeken sem spórol az Aprilia. Elöl 41 mm csőátmérőjű, minden paraméterében állítható Kayaba villa dolgozik 110 mm-es rugóúttal, a 130 mm-es mozgást engedélyező központi rugóstag helyett pedig plusz pénzért Öhlins elemet is lehet kérni – ahogy egyre több márka, úgy az Aprilia is közvetlenül a motorblokkhoz rögzíti a lengővillát. A fékek a munkahengerrel együtt a Brembótól érkeznek, elöl 320 mm-es tárcsákra harap a négydugattyús, radiális rögzítésű nyereg, az viszont meglepő, hogy a kanyar-ABS-t feláras tételként kínálják.

Ahhoz képest viszont, hogy egy sportos naked bike-ról van szó, meglepően sok extrát tettek elérhetővé, például a gyári koffer- és táskaszettel túraalkalmassá tehető a gép, főleg, ha a vásárló megrendeli a gélbetétes komfortülést és az USB-csatlakozót. Érdekesség, hogy az opciós listán szereplő kétféle Akrapovic kipufogó közül az egyik egy egészen extrém, karbonkupakos rendszer, amely nem rendelkezik utcai engedéllyel. Mivel az Aprilia mindig is élen járt az elektronikai őrangyalok fejlesztésében, nem meglepő, hogy e téren jól áll a 660-as. A vezető 5 menetprogram közül választhat, az üzemmódok pedig többek között a kipörgés- és egykerekezés-gátló beavatkozását, valamint a motorfék erősségét is befolyásolják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.