Divatmárkának készítették a 968 Speedster sportkocsit

A L´Art de L´Automobile nevű divatmárka számára készítették el a Porsche segítségével a 968-as tető nélküli változatát.

null

Nem véletlen, hogy az Arthur Kar által alapított, az autó témát a divat világával ötvöző L´Art de L´Automobile nevű ruházati márka a 968-ast választotta kiindulási alapnak, hiszen épp bemutatásának 30. évfordulóját ünnepli a sportkocsi. Egy francia műhelyben 18 hónap alatt szabták át a karosszériát, mire az kellően divatos lett.

Egy kupéból indultak ki, amelynek eltávolították a tetejét, egyedi hátsó fedelet készítettek, az egy csíkba rendezett hátsó lámpán a divatmákra napszemüvegein látható Kar felirat olvasható, az utastér átalakításánál a Porsche partnerei segítettek. A TAG Heuer egyedi stoppert készített, a Recaro kagylóüléseket az ECCO Leather műhely egyedi bőrkárpitjával vonták be, a Bose egyedi hifit állított össze a 968 L´Art névre keresztelt autónak.

Fotó: Flickr

Arthur Kar azért kötődik erősen a Porschéhoz, mert 16 éves korában gyakornokként egy Porsche-márkaszervizben kezdett dolgozni, majd miután önállósította magát, Porschékkal kereskedett, mígnem 2017-ben megalapította a L´Art de L´Automobile divatmárkáját.

Az eredeti cikket IDE kattintva olvashatják!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.