Gömbgumikon gurul ez az önjáró városi közlekedési eszköz + videó

Különleges keretben rögzítik a multinacionális gumigyártó cég által kifejlesztett gömbgumikat, a tanulmányautó csúcssebessége 25 km/óra.

null

A Citroën autómárka mellett az Accor és a JDecaux cégek alkotják az Urban Collëctif névre keresztelt társaságot, amely most előállt az első javaslatukkal arra, milyen járművel lehetne megreformálni a városi közlekedést - írja az Autó-Motor magazin.

 

Alapjában véve nincs semmi újdonság az ötletben, hiszen számos gyártó és startup előállt már hasonló, cserélhető felépítményes gördeszka-alappal, a franciák azonban megtalálták a módját annak, hogy kitűnjön a mezőnyből az alkotásuk.  A 2,6 méter hosszú, 1,6 méter széles és 51 cm magas alaplemez négy sarkába a Goodyear által kifejlesztett, különleges keretekben elhelyezett gömbabroncsok kerültek, amelyek segítségével bármilyen irányba tud haladni a jármű. Teljesen önvezető az Urban Collëctif, amely 5-25 km/óra között tudja állítani a haladási sebességét – ez alacsonynak tűnhet, de ne feledjük, hogy nemrég Párizsban 30 km/órás sebességkorlátozást vezettek be.

 

Az Urban Collëctif gördeszka különlegessége, hogy mindössze 10 másodperc alatt képes rá- vagy lecsatlakozni a felépítményéről. Három felépítményt prezentáltak a bemutató alkalmával, az Accor jóvoltából a Sofitel En Voyage nevű lakóteret, a Pullman Power Fitness nevű tornatermet, a JDecaux segítségével pedig a City Provider nevű mozgásra képes buszmegállót, de a Citroën nyitott más partnerségekre is.

 

Az eredeti cikk további képekkel IDE kattintva érhető el.

 

(A borítókép forrása: VouTube/képernyőfotó)
 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.