Végeztek a Csehországot az Adriával összekötő villanytöltő-hálózat kiépítésével

Az EU támogatásával valósult meg a Csehországot az Adriával és a Fekete tengerrel összekötő két elektromos töltőállomás hálózat.

null

2017-ben hirdette meg az EU a Next-E projektet, amelynek célja Csehországot elektromos töltőállomásokkal összekötni az Adriával és a Fekete tengerrel.

 

A Mol Csoport jelentkezett ennek végrehajtására, és most fejeződött be a régióban 170, Magyarországon 59 elektromos töltőállomást tartalmazó Plugee hálózat kiépítésének első üteme. 

 

Az összesen 22,17 millió euróba kerülő hálózatfejlesztéshez az EU 18,84 millió euró vissza nem térítendő támogatással járult hozzá, ebben az összegben már benne van a használatot megkönnyítő egységes (mind a 6 érintett országban használható) alkalmazás kifejlesztése is. 

 

Az Európai Unió kifejezetten azért hozta létre és finanszírozta a Next-E projektet, hogy annak segítségével megvalósulhasson az elektromos autókkal való átjárás a régiónkon keresztül, azaz a Nyugat-Európai hálózatokhoz csatlakozó útvonalakon legfeljebb 70 km-enként legyen egy villámtöltő. Noha a Mol már 2012-ben üzembe helyezte az első elektromos töltőjét, csak a Next-E projekt keretében indult a komoly hálózatfejlesztés, amelynek elején még a hivatalok és az elektromos szolgáltatók is rutintalanok voltak; idő közben már olajozottan mennek végbe a folyamatok.

 

A Mol Csoport szándéka szerint nem litereket, hanem kilométereket értékesít, ennek megfelelően alakítják át a szolgáltatásaikat, amelyekkel megpróbálnak a piaci igények előtt járni. Még az év végéig 200-ra növelik a Plugee hálózat nagyságát a 6 országot magában foglaló régiónkban, 2025-re pedig már 500 töltőpontból áll majd az ügyfelek rendelkezésére.

 

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

 

(A borítókép illusztráció. Forrás: MTI/Varga György)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.