Forradalmasítani akarja a városi autók piacát a francia startup + videó

Elkészült a sorozatgyártású változata a francia Gazelle Tech startup által fejlesztett, műanyag karosszériás városi autónak.

null

Még 2017-ben állt elő az ötletével a francia Gazelle Tech startup, hogy következetes tömegcsökkentéssel hozzák ki a lehető legtöbbet a villanyautókból, most pedig elkészült a sorozatgyártású változat, amellyel hamarosan meg akarják kezdeni a sorozatgyártás megkezdéséhez szükséges engedélyezési eljárást - írja az Autó-Motor magazin.

A jármű különlegessége, hogy teljesen műanyag a karosszériája – az Unicell cég Aerocell nevű műanyagját használják –, és 4 darab nagy méretű konténerből összeállítható mikroüzemben lehet azt előállítani.

Jelenleg 900 kg alatt van a tömeg, de a konstruktőrök szerint pár év alatt sikerül majd elérniük a 800 kg-ot is – ez azért fontos, mert a villanyautóknál a nagy tömeg a fogyasztás legnagyobb ellensége. A technikáról csak nagy vonalakban vannak információk, eszerint a vetélytársakhoz képest – ez nagyjából a Dacia Spring Electric-et jelenti – kisebb kapacitású akkumulátorral 180 km-es hatótávolságot tud elérni a Gazelle, és ehhez egyszerű konnektort használva mindössze 4 órás töltési idő tartozik. A mopedautóknál komolyabb, de a klasszikus személyautóknál azért egyszerűbb konstrukcióról van szó, a csúcssebesség 100 km/óra.

A Gazelle Tech számításai szerint 20 000 eurós áron kínálja majd a mikroüzemekben előállított autóját, ebből lejön még az állami támogatás – Franciaországban 6000 eurót jelent ez –; a Kínában gyártott Dacia Spring Electric 240 km-es hatótávolságot, 125 km/órás csúcssebességet nyújt támogatás előtt 17 390 eurós áron, és abban legalább vannak légzsákok és menetstabilizáló…

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Borítókép: YouTube/képernyőfotó

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.