A világ legolcsóbb autójának megvalósításakor a Tata Motors nem hallgatott azokra, akik szerint a használt autók vetélytársát építik meg, és nem sok csábító tulajdonsága van azokhoz képest a Nano nevű mikroautónak – olvasható az Autó-Motor cikkében.
Azt a projektet a veszteségekkel együtt leírták, most már ott is az elektromos átállásra koncentrálnak.
Ennek jegyében a meglévő Tiago nevű típusból készítették el az indiai tömegeket villany-mobilizálni hivatott Tiago.ev nevű modelljüket, amelyet 849 ezer rúpiás, azaz 4,47 millió Ft-os indulóáron adnak.
A Dacia Spring EV kategóriájáról van szó, nagy csoda nincs ilyen nyersanyagárak mellett, így az alapmodellbe mindössze 19,2 kWh kapacitású akkumulátor kerül, míg a 24 kWh-s teleppel szerelt változatért már 999 ezer rúpiát, azaz 5,26 millió Ft-ot kérnek.
A fedélzeti töltő mindkét esetben 3,3 kW teljesítményű, a nagyobb akkumulátorhoz kérhető 7,2 kW-os töltő is, villámtöltéssel fél óra alatt 110 km-nyi energiát tud felvenni az autó.
Hatótávolság-értékeket a MIDC (Modified Indian Driving Cycle) szabvány alapján közöltek, eszerint a kisebb akkuval 255 km, a nagyobbal 315 km a hatótávolság – Indiában a realitás lassú haladás, sok fékezést és bármikor az út közepén megjelenni képes teheneket jelent, kíváncsiak lennénk a WLTP-számokra is.
Az első kerekeket egy 75 LE/114 Nm teljesítményű motor hajtja, a 0-60 km/óra gyorsulás 5,7 másodpercig tart, más értéket nem közöltek a Tatat tiago.ev tudásáról.
Az eredeti cikk IDE kattintva olvasható.
Borítókép: Illusztráció (Forrás: Autó-Motor)