Élő közvetítés
Skócia
ÉLŐ
Magyarország
Svájc
ÉLŐ
Németország

Elektrifizált hajtásokkal jön az új X-Trail Európába

A lágyhibrid alapmotor mellett hatótávnövelős villanyautóként lesz megvásárolható Európában az új japán modell.

null

A határozott vonalvezetéssel az első generációkra akarnak utalni a formatervezők a Nissan X-Trail új generációjánál, persze nem olyan dobozforma a megjelenés – miközben a belső elképesztően tágas. 

Egyszerű extraként választható a 3. üléssor (160 cm-es testmagasságig ajánlják a használatát), a csomagtér mérete 20 literrel bővült az elődhöz képest.

Mindez annak köszönhető, hogy a hatótávnövelős elektromos változatnál az első ülések alatt helyezik el a puffer-akkumulátort – olvasható az Autó-Motor cikkében.

Végül, de nem utolsósorban érkezett meg az autó Európába, Észak-Amerikában már 2020 októberétől forgalmazzák Rogue néven (eleinte 2,5 literes szívómotorral, újabban már ott is az 1,5-ös változó kompressziójú turbómotorral), Japánban 2022 júliusa óta kapható hatótávnövelős elektromos hajtással – ezek kombinációjaként az európai modell elérhető lesz néhány piacon az 1,5-ös turbómotorral (12V-os lágyhibrid rásegítéssel kiegészítve) és az opciós hatótávnövelős villanymotoros hajtással. 

Összkerékhajtás csak utóbbihoz lesz elérhető, az e-4ORCE rendszer nem csak jobb tapadást nyújt, de finomabb haladást is lehetővé tesz a hajtómotorok finom szabályozásával.

Az eredeti cikk ITT olvasható.

Borítókép: Képernyőfelvétel (Forrás: Youtube/Autó-Motor)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.