Nevet vált a neves japán márka kompakt autója

Európában 2 generáción át XV néven forgalmazták a Szbaru 5 ajtós kompaktját, a jövőben világszerte a Crosstrek nevet használják.

null

Ünnepel a Subaru, fél évszázaddal ezelőtt dobta piacra az első összkerékhajtású autóját, és ebből az alkalomból bemutatták legújabb kompakt autójukat. Az összes karosszériaelem új, de mégis lényegében változatlan maradt az autó – mindössze a hossz bővült 5 mm-rel –, amelyet eddig Európában XV néven forgalmaztak, mostantól kezdve világszerte Crosstrek-ként lehet majd megvásárolni – olvasható az Autó-Motor cikkében.

Leginkább az elektronikus rész fejlődött, az új fejegységhez 11,3 colos élére állított központi érintőképernyő tartozik, az EyeSight vezetőtámogató rendszer már nagy látószögű kamerát is használ, de merevebb lett a kocsiszekrény is, ami jótékony hatással van az utasvédelemre és a vezethetőségre is. Első körben 2,0 literes lágyhibrid boxermotorral és fokozatmentes automatikus váltóval árulják majd a típust, de várhatóan az új generációba is átkerül majd az öntöltő hibrid hajtás. Egyelőre Japánban mutatkozott be a Subaru Crosstrek, a nagyobb piacok igényeihez igazított változatokat a következő hónapokban mutatják majd be.

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.
Borítókép: Képernyőkép (Fotó: YouTube)
 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.