Akkumulátoros-elektromos hajtással debütál a Párizsi Autószalonon a Jeep Avenger, de hamarosan lesz belőle benzines változat is.
A Stellantis CMP alapjára építették fel a Jeep Avenger nevű kisautót, amely 4076 mm-es hosszával az európai újautó-piac ötödét jelentő kategóriában indul harcba a vásárlókért.
A Párizsi Autószalonon még az akkumulátoros-elektromos változatot állítják csak ki, de a sorozatgyártás megindulásakor már belső égésű motorral is készül az újdonság a lengyelországi Tychy-ben, a piaci bevezetésre készülő 1st Edition limitált széria Olaszországban és Spanyolországban már kezdettől fogva választható lesz az 1,2-es turbómotorral, a többi piacon pár hét-hónap türelemmel kell lenni.
November 30-ig lehet rendelést leadni a Jeep avenger 1st Edition-re, amely sárga, ezüst vagy sötétszürke színben választható, a tető minden esetben sötétszürke, 18 colos felnik, sötétített hátsó ablakok járnak hozzá.
Az utastérben a többszínű hangulatvilágítás, a 2 darab 10,25 colos kijelző és a sárga díszvarrással feldobott fekete színű feláras ülések teszik egyedivé a nyitó szériát. Már az első példányok vásárlói is szabadon csemegézhetnek a Mopar tartozékok között, az Avengerhez kezdettől fogva több mint 100 darabos programot kínálnak.
Az eredeti cikk ITT olvasható.
Borítókép: Képernyőfelvétel (Forrás: Youtube/Jeep Europe)