Tüzelőanyagcellás szuperautóval újítana a francia gyártó

A számítások alapján arra jutottak a mérnökök, hogy az akkumulátornál kedvezőbb és könnyebb is lehet tüzelőanyagcella.

null

Az Alpine mérnökei arra a következtetésre jutottak, hogy a szuperautóknak a tüzelőanyagcella a legjobb megoldás – példának itt az Alpenglow tanulmány.

Már az Alpine is komolyan dolgozik az elektromos átálláson, még ha a legutóbbi autójuk az eddigi legradikálisabb, benzinmotoros termékük, de már tanulmányozták a típus elektromos változatát, most pedig egy tüzelőanyagcellás hajtást csomagoltak szuperautó köntösbe.

 A számítások alapján arra jutottak a mérnökök, hogy az akkumulátornál kedvezőbb (könnyebb) a tüzelőanyagcella, 

így ideális az olyan szuperautók számára, amit az Alpineglow, azaz alpesi fény nevű tanulmány mintáz.

A jármű gerincét egy monoposto versenyautó váza adja, nem véletlen, hiszen a Formula-1 szerepvállalás kapcsán bőven van tapasztalata ezzel a mérnököknek. Az Alpineglow megépítéséhez még az LMP1-es tapasztalatokra is hagyatkoztak. A sofőr mellett kétoldalt helyezték el a hidrogéntartályokat, az 5×2 méteres alapterületen (a magasság 1 m) bőven maradt hely a trükkös aerodinamikának.

Az eredeti cikk ITT olvasható.
Borítókép: Képernyőfelvétel (Forrás: Videa/Autó-Motor)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.