A Borla kipufogógyártó jóvoltából, már megtalálták a megfelelő hangot

A villanyautók teljesítménynövelésére még várni kell.

null

A tuningkipufogók piacán jelentős szereplő a Borla, amely minden autónak igyekszik jobb hangot adni – és ezt az elektromos jövőben is csinálni fogja – olvasható az Autó-Motor cikkében.

A legjobb példa erre a Mustang Mach-E-ben bemutatott rendszer, amely több paraméter alapján szimulál egész élethű V8-as hangot a villanymotoros szabadidő-autónak.

Egyelőre még nem kapható a rendszer, de csak idő kérdése, mikor lesz az elérhető, a Shelby American például már átvette a megoldást az általa átépített Mustang Mach-E számára. A Las Vegas-i cég új első lökhárítóval javítja az akkumulátorok hűtését, és látványos „szellőzőnyílás” érdekében áldozza be az első csomagtartót. Az utastérben Recaro kagylóülések jelentik a változást.

Carrol Shelbyt 2012-ben bekövetkezett halála előtt is érdekelte már az akkumulátoros-elektromos autó, de már nem érte meg annak piacra dobását. A

z igazsághoz hozzátartozik, hogy egyelőre csak optikai tuningot kínálnak a Mustang Mach-E-hez, a teljesítménynövelésen külső partnerek segítségével még dolgoznak. 

Pontos időpontot nem mondtak, de azt igen, hogy a Shelby American 2023-ban esedékes 60. születésnapján a teljes hajtás-palettát lefedő (tanulmány) kínálatot mutatnak majd meg.

Az eredeti cikk IDE kattintva olvasható.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Autó-Motor)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.