Szeptemberben ismerhettük meg a Subaru új kompaktjának szabadidő-autós körítésű, immár Crosstrek névre hallgató változatát, a Los Angelesi Autószalonon pedig leleplezték az Impreza névre hallgató normál személyautót. Ezzel kapcsolatban a legnagyobb újdonság, hogy ezentúl már nem lesz elérhető lépcsős hátú karosszériával – olvasható az Autó-Motor cikkében.
A Subaru Global Platform nevű alapra felépített karosszériának a merevségét 10%-kal növelték, egyben könnyebb is lett azáltal, hogy több szerkezeti ragasztót – 689 cm helyett már 2697 cm – használnak.
Az észak-amerikai piacon sikerült még nagyobb, 11,6 colos képátlójú, élére állított érintőképernyőt belerakni a középkonzolba, és vezetéknélküli Android Auto és Apple CarPlay kapcsolódást is tud a fejegység. A légkondicionáló automatikusan felismeri a foglaltságot, és csak ott hűt, ahol utasok vannak, az új ülések jobban tartják a testet. Alapáron adják az összkerékhajtást és a fokozatmentes automatikus váltót, alapmotorként a 2,0 literes boxert (154 LE/197 Nm) kínálják, opció a 2,5 literes boxer (185 LE/241 Nm).
A felszereltségek között érdemi különbségek vannak, a középső Sport szinten feszesebb futóműhangolást és nagyobb fékeket adnak a 2,0 literes motorral, míg az RS csúcs szinten jár a nagyobb blokk, a LED-es fényszóró és a 10 hangszórós Harman Kardon hifi.
A Sport és az RS felszereltségnél van „manuális módja” a CVT-váltónak, amikor 8 előre programozott áttétel között választhat a sofőr. Az Egyesült Államokban 2023 tavaszán kerül a kereskedésekbe a 6. generációs Subaru Impreza.
Az eredeti cikk IDE kattintva olvasható.
Borítókép: Illusztráció (Forrás: Autó-Motor)