Formabontó villanymotoros luxust ígér az olasz márka

A semmiből rögtön a világ legjobb luxus szabadidő-autóját akarja megépíteni az olasz Aehra startup.

null

Egyelőre nem sokat tudunk az olasz Aehra startup által most bemutatott villanymotoros luxus szabadidő-autóról, de ezzel maguk az alkotók is így vannak – olvasható az Autó-Motor cikkében.

A rögtönzött műszaki adatokban például körülbelül 5,1 méteres hossz és körülbelül 2 méteres szélesség szerepel, a magasság már pontosan 164 centi, és amíg az első tengelyen 23 colos felniket használnak 285/35-ös abroncsokkal, addig a hátsóról csak annyit tudunk, hogy ott 24 colos felnik lesznek – a gumiméret ismeretlen.

Különleges megjelenéssel és anyagválasztással akarnak kitűnni a mezőnyből, a 4 darab 2 méteres kosarast is kényelmesen befogadni képes akkumulátoros-elektromos szabadidő-autó felfelé nyíló ajtókat kap, elöl az A oszlopon helyezik el a zsanérokat, hátul sirályszárnyas ajtókat használnak. 2 tonna alatti saját tömeget céloztak meg, a hajtás 750-820 lóerő rendszerteljesítményű lesz, és meghaladja majd a 800 km-t a hatótávolság.

A 160-180 ezer dolláros áron adott szabadidő-autó mellett egy, 2023 februárjában bemutatkozó szedánt is kínál majd az olasz Aehra, amikor 2025-ben megkezdi a sorozatgyártást.

Az eredeti cikk IDE kattintva olvasható.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Autó-Motor)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.