Jobb garanciális feltételekkel érkezik a japán gyártó új autója + videó

A rombusz helyett három gyémántot mintázó emblémával viheti haza a Renault Capturt, aki a Mitsubishi ASX-et választja.

null

Akik rajongtak a Mitsubishi előremutató műszaki újdonságaiért és mindazért, amit a japánok elértek a ralipályákon, biztosan szemüket dörzsölve keresik a márka régi értékeit az ASX új generációjában, de a még mindig jól csengő név mögött egy máshonnan ismerős modellt, a Renault Capturt találják. Ugyanis a Renault-Nissan-Mitsubishi szövetségen belül a legutóbb úgy osztották fel a világ különböző piacait, hogy utóbbi a délkelet-ázsiai térségben maradt a zászlóvivő, Európában pedig a Renault 2 típusát kínálja saját logójával. 

Ahhoz képest, hogy már a kivonulást fontolgatták a japánok, ez egy pozitív fejleménynek számít, de hogy milyen hatással lesz a Mitsubishi renoméjára, arra csak a vevők adhatnak választ.

Bár az elsőként 2010-ben bemutatott, majd 2012-ben, 2016-ban és 2019-ben is frissített ASX sosem volt az utcakép szerves része, a kisebb külméretei ellenére az Outlanderéhez mérhető utasteret és a benzinesek mellett saját fejlesztésű dízelmotort is kínáló crossover megtalálta a vevőit. Az első teljes európai modellévben, 2011-ben eladott több mint 48 500 darabot ugyan már nem érték el a kereskedések, de még 8-9 éves korában is 30 000-es példányszámokat produkált a koronavírus elterjedése előtti piaci környezetben. A 2023 tavaszán szalonokba kerülő autó elődjénél formásabb (a hűtőrács és az emblémák kivételével változatlanul hagyott) külsővel, 69 literrel nagyobb csomagtartóval, valamint modern vezetőtámogató asszisztensekkel lesz elérhető, ezek fejlesztésére a Mitsubishi nem tudott költeni az utóbbi időszakban.

A teljes cikk Nem csalás, nem ámítás – Mitsubishi ASX bemutató címmel olvasható az Autó-Motor oldalán.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Autó-Motor)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.