Kempingautóként ismerhetjük meg ezt a villanymotoros családi autót

4 embernek teljes értékű ülő- és hálóhelyet biztosító Marco Polo kempingautóként mutatták meg a Mercedes-Benz EQT szériaváltozatát – rögtön a hosszú karosszériával.

null

 

Minimális az eltérés a T-osztály és az EQT megjelenése között, utóbbinál az almárka jellegzetességének számító fekete első panelt a fényszórók fölötti szemöldökként megjelenő krómcsíkkal valósították meg; ennyit engedett a dobozforma karosszéria a fém elemek változtatása nélkül. Két kempingautót is megmutatott a Mercedes-Benz, a normál hosszúságú EQT hátuljába a Marco Polo Modul nevű gyári kiegészítőt tették, míg a hosszú változat teljes értékű Marco Polo kempingautó.

A Marco Polo Modul esetén a hátsó részben 2×1,15 méteres ágyat lehet kialakítani, itt is 10 centiméter vastag epedás matracot találunk, az ablakokra rögzíthető sötétítők mellett a tetőoszlopokra tehető kis zsebeket is tartalmaz a csomag, utóbbiak kütyütárolásra használhatóak alvás közben. Opciós a konyhablokk, amiben 12 literes frissvíz-tartállyal rendelkező mosogató, 15 literes kompresszoros hűtőláda és gáz főzőlap is van, a kempingasztal önmagában – az autón kívül – is megáll, de a középkonzolhoz is rögzíthető.

Hivatalosan sorozatgyártáshoz közeli tanulmány a nyújtott karosszériás Marco Polo változat, ennek a fejlesztését még nem fejezték be teljesen – a finom működésen csiszolnak még. A felnyitható tetővel akár fel is lehet állni a hátsó részben, igaz, a viszonylag alacsony ajtónyílások miatt a bejutás nehézkes, ez valójában arra szolgál, hogy a lenti ágy (2×1,15 méter) mellett az emeleten is van a gyár szerint 2 személynek kényelmes 1,97×0,97 méteres ágy, amely epedás matracot kap. A vezetőülés mögötti modulban helyezik el a mosdót és a 16 literes hűtődobozt, az utastéren kívülre kihúzható fiókban kapott helyet a gáz főzőlap. A hátsó rész jobb oldalán állítható magasságú asztalt helyeztek el.

A Mercedes-Benz EQT Marco Polo kempingautó különlegessége, hogy a gyár szerint 2 ember rövid idő alatt ki tudja szerelni a lakóautó-elemeket, és így bármikor vissza tudja alakítani egyszerű – felnyitható tetős – személyautóvá a járművet. A tanulmánynál napelemet is szereltek a felnyíló tetőre, ami a lakórész kivehető akkumulátorát táplálja akár menet közben is. Az EQT első kerekeit 122 LE/245 Nm teljesítményű villanymotor hajtja, a normál változat 18,99 kWh/100 km-es fogyasztásával a nettó 45 kWh kapacitású teleppel a szabványos hatótávolság 237 km-es, a fedélzeti töltő 22 kW-os, míg villámtöltésre 80 kW teljesítménnyel van lehetőség. A nyújtott karosszéria 2023-ban kerül be a Mercedes-Benz T-osztály kínálatába, míg az akkumulátoros-elektromos EQT 2023 második felében kerül a kereskedésekbe - olvasható az Autó-Motor cikkében.

Fotók forrása: AUTÓ-MOTOR

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.