Hosszúra nyúlt, de a végére értünk a Lamborghini Huracán Sterrato bemutatójának, hiszen a Miamiban megrendezett Art Basel kiállításon végre leleplezték az emelt hasmagasságú szuperautót – pár nappal a konszerntárs Porsche hasonló stílusban elkövetett 911 Dakar-ja után.
Az olaszok szerint ők kalandozásra képes szuperautót alkottak, míg a németek kalandozásra képes sportkocsit.
Azzal tisztában kell lennie a vásárlónak, hogy a földutakra való optimalizálás miatt aszfalton némi lassulásra számíthat, a magasabb tömegközéppont miatt például a Lamborghini fejlesztőmérnökei a Strada és Sport üzemmódokban is áthangolták az elektronikus beavatkozók (ide tartozik a lengéscsillapítás is) működését, és az Urus-ból ismert laza talajon száguldásra optimalizált Rally üzemmód is megjelent.
A hasmagasságot 44 mm-rel növelték meg, és a szabadidő-autós stílusnak megfelelően feketék a kerékjárat-szélesítések – elöl 30, hátul 34 mm-rel növelték meg a nyomtávot –, védőlemezeket kap a technika, megerősítik a küszöböket.
Fontos újdonság, hogy a motorháztetőre is került légbeömlő, erre azért van szükség, mert poros úton haladva még itt a legtisztább levegő, amit aztán a motor beszív.
A Győrben gyártott 5,2 literes szívó V10-es 610 lóerővel (8000/perc) és 560 Nm-rel (6500/perc) kerül a Huracán Sterrato hátuljába, elektronikusan vezérelt az összkerékhajtás, a hátsó tengelyen találunk mechanikus, részlegesen önzáró differenciálművet. Aszfalton 3,4 másodperc alatt megvan a 0-100 km/óra gyorsulás, a 0-200 km/óra 9,8 másodpercig tart, a végsebesség elektronikusan korlátozott 260 km/óra.
A teljes cikk 44 mm-rel emeli magasabb szintre a vezetési élményt a Huracán Sterrato címen olvasható az Autó-Motor cikkében.
Borítókép: Képernyőfelvétel (Forrás: Youtube/Lamborghini)