Egy családi otthon megújulása

Hatalmas változást jelenthet, ha a berendezési tárgyakat kicseréljük, így nem kell milliókat költeni átalakításra.

null

Ez a hangulatos, II. kerületi lakás szinte már teljesen kész volt, amikor a tulajdonosok, Dóra és Krisztián megkérték Szigeti Zsófia enteriőrstylistot, hogy segítsen berendezni a nappalit. Dóra elegáns, könnyed hangulatú otthonra vágyott, és fontosnak tartotta, hogy a tervek megvalósítása ne kerüljön sokba.

Elegáns, könnyed hangulatú otthont varázsoltak a család otthonából
Fotó: Lakáskultúra.hu/Gosztom Gergő

– A lakás eredetileg Krisztián legénylakása volt, és ő, történész lévén, kedveli a régi stílusokat, antik bútorokat. Dóra viszont egy modern, puha kanapés teret szeretett volna, ahol kényelmesen ücsörögve beszélgethet ikerfiaikkal és a vendégekkel – meséli Zsófia, ahogy körbevezet minket az átalakított lakásban. – Tehát egyfajta eklektikus, a mai igényeknek megfelelő harmónia megteremtése lebegett célként a szemem előtt.

A középre épített bioetanol-kandalló még inkább kihangsúlyozza a hangulatos ablakfülkét – magyarázza a tervező
Fotó: Lakáskultúra.hu/Gosztom Gergő

A helyiségben korábban két narancssárga kanapé állt, ezek közül az egyik teljesen lezárta az ablakfülkét, ami a nappali egyik legértékesebb eleme. A tervező első lépésben ezt az elrendezést módosította: a két újonnan vásárolt, világosszürke kanapét úgy forgatta el, hogy a hosszanti falakkal párhuzamosan futva megnyissák a teret az ablakok és a beugró felé.

A nappalival egy légtérben található az étkező és a konyha
Fotó: Lakáskultúra.hu/Gosztom Gergő

– Ennek a praktikus megoldásnak köszönhetően láthatóvá vált az ücsörgő kék kárpitja, az egyedi bútor így bekerült a családi élet körforgásába, és szinte harmadik kanapévá alakult. A fehér római rolók előtt elhelyezett szimmetrikus függönypár, a látványos karnistakaró stukkó és a középre épített bioetanol-kandalló még inkább kihangsúlyozza a hangulatos ablakfülkét – magyarázza a tervező.

A klasszikus elemek, a kristálycsillár, a firenzei tükör és a komód már régóta itt voltak, így Zsófia ezekhez illő kiegészítőket keresett. Mivel Dóra is kedveli a régi stílusokat és a keleties tárgyakat, a kékes-szürkés színvilág mellett döntöttek.

A komód már régóta megvolt a tulajnak, a hozzáillő berendezés összeválogatása azonban több időt igényelt
Fotó: Lakáskultúra.hu/Gosztom Gergő

– Bizonyos elemek az aranykeretes tükörhöz és a csillár rézfüggesztékéhez igazodnak. Arany lett az egyedileg gyártatott dohányzóasztal váza, de a lámpatestek és a függönyök alsó sávja is aranyszínben játszik – mutatja Dóra az új darabokat.

A nappalival egy légtérben található az étkező és a konyha. A háziasszony ötlete volt, hogy utóbbi bútoraihoz egy antik komód fiókjának famintázatát másolja le az asztalos. A lakás tehát nagyobb átalakítás nélkül teljesen megújult, a végeredmény pedig egy elegáns, letisztult stílusú, mégis kimondottan mai, modern otthon.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Játékos elegancia: családi otthon a Kissvábhegyen

Kanyargós, meredek utcák, titkos kertek, régi villák, gyönyörű panoráma – nem csoda, hogy a fiatal párt lenyűgözte a környék szépsége, és úgy döntöttek, hogy egy kissvábhegyi villalakásba költöznek – olvasható a Lakáskultúra cikkében.

Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.