Hangulatos otthon 43 négyzetméteren

A következő lakásban a különféle stílusok, anyagok és színek találkozása teremt harmóniát.

null

Bár mindössze három percre vagyunk a főváros budai oldalának szívétől, a pezsgő Széll Kálmán – azaz az egykori Moszkva – tértől, a bejárati ajtó előtt kizárólag madárcsicsergést hallani. A központi helyen lévő, mégis csendes lakásnak a beosztása is remek: van külön konyha, spájz és előszoba, ráadásul a helyiségeknek nagy ablakuk van, amelyeken át a fény minden szegletbe belopózhat. Amikor a mostani tulajdonos, Franciska, tíz évvel ezelőtt először itt járt, a hely még meglehetősen elhanyagolt állapotban volt, ám az adottságai miatt így is azonnal beleszeretett.

A lakás beosztása remek: van külön konyha, spájz és előszoba, ráadásul a helyiségeknek nagy ablakuk van
Fotó: Bocskai Bálint, Eszenyi Zoltán / LAKASKULTURA.HU

– Kifejezetten felújítandó lakást kerestem, hogy aztán a saját ízlésemre formálhassam. Ez is ilyen volt, a falakon állt a penész, én mégis egyből tudtam: ez kell nekem! Bontani nem kellett, a vezetékeket, ajtókat-ablakokat kicseréltük, és a konyhát meg a fürdőt is szétszedtük. Egy hónap alatt mindennel elkészültünk, ami anyukám segítsége nélkül sokkal nehezebben ment volna, hiszen gyakran ő felügyelte a munkálatokat.

A százéves lépcsőház udvarán szobor és szökőkút is van
Fotó: Bocskai Bálint, Eszenyi Zoltán / LAKASKULTURA.HU

Franciska sosem tanulta a lakberendezést, és nem is nézett utána annak, mit írnak a szaklapok, inkább a saját elképzelései, vágyai és ízlése alapján álmodta meg az otthonát. Bátran ötvözte az irányzatokat, hiszen több stílust is kedvelt, és elképzelni sem tudta, hogy közülük csak az egyik elemei jelenjenek meg a lakásban. Kreativitását és vagányságát bizonyítja például a saját ötlete alapján terveztetett és csináltatott kovácsoltvas konvektortakaró, mészkő lappal a tetején. A festményeket pedig az édesanyja készítette, aki nyugdíjas rajztanár.

A nappaliként és hálóként funkcionáló szobában kapott helyet a családi fal
Fotó: Bocskai Bálint, Eszenyi Zoltán / LAKASKULTURA.HU

A falak eredetileg a mostaninál picit sötétebbek voltak, de már kezdetben is hasonló színvilág uralkodott a lakásban. A nappaliként és hálóként funkcionáló szobában kapott helyet a családi fal, telis-tele különböző keretekben lógó, régi fekete-fehér fényképekkel. Itt található a keleti sarok is, ahová az ázsiai emléktárgyak kerültek, no és rengeteg gyertya, a megfelelő hangulat érdekében.

Beépített szekrényt is csináltattak tükörrel, hogy tágítsa a teret
Fotó: Bocskai Bálint, Eszenyi Zoltán / LAKASKULTURA.HU

– A berendezés időközben sokat változott. Kezdetben a szüleim régi bútorait használtam, aztán megvettem a foteleket és a hatalmasra nyitható ágyat, a szekrénysor helyére pedig beépített szekrényt csináltattam, mégpedig tükörrel, hogy tágítsa a teret. A két szekrény közé került a pianínó: a szüleim ötlete volt, hogy hozzam el, bár csak ritkán használom, inkább fényképtartóként funkcionál.

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.

Egy provence-i stílusú otthon saját kezűleg

Hajnal Edit és a férje, Szűcs Imre méltán büszke arra, hogy provence-i stílusban berendezett házukban minden bútordarab kettejük alkotókedvét és keze munkáját dicséri – olvasható a Lakáskultúra cikkében.

Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.