Szívet melengető ez a tüneményes polgárőrség Nógrád megyében

Megint csak bebizonyosodott, hogy érdemes odafigyelni útközben, hisz akármerre is jár az ember, bármikor szembe jöhet valamilyen csoda.

null

 A Nógrád megyei Héhalom településen a buszmegálló mellett érdemes nézelődni. Aki autóval áthajt Héhalom településen, egészen biztos észreveszi a központban álló, szépen kidekorált faluházat. Vidám virágok díszítik az épületet, mely ilyen módon igazán kedves színfoltja főutcának – olvasható a Lakáskultúra cikkében.

Héhalom címere nem maradhatott le a szolgáltatóház kidekorált homlokzatáról
Fotó: Lakáskultúra

Héhalom: falu, ahol jó élni

Valójában alig ezren lakják a Budapesttől 60 km-re eső Nógrád megyei községet, mely kicsi ugyan, de azért komoly múltja van. Egy 1439-es oklevél szerint annak idején Báthori István birtokaihoz tartozott, később a törökök elfoglalták, majd elnéptelenedett. 1832-ben Esterházy Miklós támogatásával építettek új templomot a faluba, és az élet lassan visszatérhetett a régi kerékvágásba. Talán épp a történelmi múlt okán a héhalmiak igyencsak büszkék arra, hogy itt élhetnek és minden lehetőséget megragadnak arra, hogy a településen jól menjenek a dolgok.

Messze földön híres a héhalmi böllérfesztivál, és a falu focicsapata is egészen jól teljesít.

Festegetett a karanténban

Oláh Norbert személyében pedig egy ifjú képzőművész is kirepült nemrégiben Héhalomból. A ma már Budapesten élő művész viszont a tavaly tavasszal meghirdetett karantén során több hetet is a szülői házban töltött. Hogy hasznossá tegye magát, fogta magát és kidekorálta a faluközpont épületét, melyben a fodrászat, a posta és a polgárőrség működik.

Muskátli vagy pünkösdi rózsa lehet a virágdíszítés mintája
Fotó: Lakáskultúra

…míg az oldalfalra egy igazán vidám hangulatú életkép, mely egy ünnepséget, talán falunapot örökít meg:

Zúg a hajszárító, szól a Retró rádió: a héhalmi fodrászatban is zajlik az élet
Fotó: Lakáskultúra

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.
 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.