A tetőcsere biztos jelei

Az olyan költséges felújításokat, mint a tetőcsere, hajlamosak vagyunk halogatni. Pedig minél később kezdünk neki, annál több problémát tud okozni.

null

Az alábbi, korai jelek észrevételével azonban megelőzhetjük a további kellemetlenségeket – olvasható a Lakáskultúra cikkében. Mielőtt belevágunk, fontosnak tartjuk kiemelni: nem szükséges már az első jelnél lecserélni a tetőt, hiszen könnyen lehet, hogy már egy egyszerű javítással helyre lehet hozni. A leggyakoribb probléma általában a víz beférkőzése a kopott zsindelyek alá, amely ezáltal károsítja a lentebbi tetőszerkezetet. Ha beszivárog, akkor kezdenek el megjelenni a penészfoltok. Mutatunk néhány korai jelet, hogy hamarabb észleljük a problémát!

Fotó: PEXELS

1. Kopott cserepek

Ha már réginek és megviseltnek tűnik a tető, az az állapotáról is bőven árulkodik. Az alábbiaknál lehet már probléma:

  • a szélek hullámosak, felhajlottak,
  • repedések vannak a zsindelyeken,
  • foltok jelentek meg rajta.

2. Megjelenik a moha

Ha azt látjuk, hogy moha jelenik meg a cserepeken, zsindelyeken, vagy azok között, akkor nagyobb a baj, mint gondolnánk. A moha árnyékos, nedves helyeken jelenik meg, és ha még eső is esik, a meglévő moha beszívja magába a vizet, így az nem tud elfolyni – a cserepek pedig megrepedhetnek a moha alatt, a víz beszivároghat a cserepek alá, és már jön is a penész.

Ha mohát látunk, akkor azonnal érdemes szakemberhez fordulni, hogy megtisztítsuk a tetőt, ha pedig még nagyobb bajt észlelnek, akkor ideje elkezdeni gyűjteni a tetőcserére.

3. Túlkoros tető

Fontos észben tartani, hogy hány éves is a tetőnk. A jobb minőségű anyagokból készült tető is maximum 20 évig bírja – ezután kezdjük el figyelni az intő jeleket. Ám vannak strapabíróbb anyagok is, mint például a palatető. Minden esetben érdemes utánanézni, hogy a saját tetőnk anyaga átlagosan mennyi ideig szavatol.

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.