8 aranyszabály a fürdőszoba berendezéséhez

Manapság számtalan lehetőség közül választhatunk, ha a fürdőszobánk berendezéséről van szó.

null

Ám vannak olyan univerzális tervezési elvek, amelyeket mindenképp érdemes szem előtt tartani, bármilyen stílus mellett is döntünk – olvasható a Lakáskultúra cikkében.

1. Ne legyen zsúfolt

A fürdőszoba gyakran a lehető legkisebb helyre kerül, ráadásul sokan ilyen körülmények között is ragaszkodnak a külön zuhanyzóhoz, kádhoz, két mosdós pulthoz, WC-hez, pedig a zsúfoltság egyértelműen rossz hatással van ránk.

Hagyjunk szabad teret mindenhol!

Csak akkor alakítsunk ki kádat és zuhanyzót is, ha gond nélkül elférnek, különben inkább kombináljuk a kettőt. Ne feledjük, elegendő helyre van szükség ahhoz is, hogy kényelmesen kiszálljunk, megtörülközzünk és megforduljunk. A térnek nyugodt atmoszférát kell árasztania, márpedig ha telerakjuk szaniterekkel, olyan érzést kelt, mint a metró csúcsforgalomban.

2. Szerezzünk be tárolókat

A napi rutin során rengeteg kozmetikumot, szépítkezési kelléket használunk, és ha többen osztozunk a helyiségen, a sok holmi, piperecikk könnyen a rendetlenség látszatát keltheti. A praktikus fürdőszobai tárolókkal egyszerűen megoldhatjuk ezt a problémát. Első lépésként gondoljuk át, mit és hogyan szeretnénk elhelyezni, és ennek megfelelően válasszunk különböző tárolóelemeket. Döntsük el jó előre, milyen dolgok kerülnek majd a fiókokba, mit teszünk a tükrös szekrénybe, illetve a többi szekrénybe.

3. Gondoljunk a részletekre

Még a legdrágább szerelvényekkel és szaniterekkel felszerelt fürdőszoba is bosszúságot okoz, ha nem ügyelünk az apróságokra. Jó példa az üveg zuhanypanel. Praktikus, látványos, optikailag növeli a teret, de a szappanmaradványok, vízcseppek miatt nem igazán esztétikus, megkeserítheti az életünket a folyamatos takarítása. Éppen ezért legyünk előrelátók, ne sajnáljuk a pénzt, és válasszunk speciális vízlepergető bevonattal rendelkező üvegpanelt. Amennyiben a csempézés a fal feléig tart, a vízszintes gerincen megálló porral kell nap mint nap megküzdenünk. Elkerülhetjük a kellemetlenséget, ha lecsempézzük az egész falat, illetve a burkolatot azonos szintbe állítjuk a fallal, például egy gipszkartonréteget teszünk a csempe fölé.

4. Ügyeljünk az ergonómiára

Az alapvető cél, hogy a fürdőszoba tökéletesen betöltse funkcióját. Ideális esetben a helyiség kényelmes és könnyen tisztítható, minden lényeges eleme elérhető, világos vagy megvilágított és működőképes. Persze fontos a dizájn, de nem akadályozhatja a működést. Szerencsére emiatt manapság már nem kell kompromisszumokat kötnünk, bármilyen stílust preferálunk, nem jelenthet gondot a praktikus tisztálkodóhelyiség kialakítása.

5. Ideális megvilágítás

Nem csak az ablak nélküli helyiségekben kulcsfontosságú a mesterséges fény, hiszen este is rendszeresen használjuk a fürdőszobát, éppen ezért gondosan tervezzük meg a lámpák helyét. Egyaránt figyeljünk az egyes tevékenységekhez kapcsolódó helyi és az általános világításra. Rossz fényviszonyok mellett lehetetlen sminkelni, borotválkozni vagy fésülködni, tehát a tükör környékén (mellett, felett, sőt akár körben), az arc magasságában tanácsos pluszfényforrásokat felszerelni.

6. Fedezzük fel a nyitott teret

Nem minden lakásban alkalmazható, de újabban igen divatos megoldás, hogy félig vagy teljesen egybenyitják a hálót és a hozzá tartozó fürdőt. A luxus érzését kelti, optikailag növeli a teret, és ha egy kényelmes kádat is beszerzünk, tökéletes körülményeket biztosít az otthoni relaxáláshoz.

7. Engedjük be a természetes fényt

A „maradék” vagy leválasztott térben kialakított fürdőszobák nem rendelkeznek ablakkal, pedig a nappali fény javítja a térérzetet, és kellemesebbé teszi a miliőt. Végső esetben segíthet a tetőüvegezés: felülről beárad az intenzív napfény, ugyanakkor a falak szabadon maradnak, és helyet biztosítanak a kozmetikumok, tisztálkodószerek tárolására, illetve a szerelvények számára. Persze az ablakkal kapcsolatban a szép kilátás sem utolsó szempont, arról nem is beszélve, hogy a szépítkezéshez a természetes fény a legjobb.

8. Kell egy karakteres elem

A fürdőben sokan előnyben részesítik a világos színeket és a neutrális berendezést, pedig ennek a helyiségnek sem kell unalmasnak lennie. Játszhatunk az árnyalatokkal, az érdekesebb, karakteresebb darabokkal, egyedi megoldásokkal. Izgalmassá teszi a hangulatot már egyetlen fal dekoratív csempézése vagy egy erőteljesebb szín, amely a textileken, kiegészítőkön bukkan fel, de extra dizájnelemként jelennek meg a térben a különleges szervények is. A legújabb trendek hatására napjainkban kimondottan szobaszerű a fürdő, nemegyszer tapéta, csillár, szőnyeg és fotel is a berendezés része.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.