1. A túl kicsi a szőnyeg
Amikor szőnyeget vásárlunk, sokszor elképedünk az árakon, különösen a gyapjúszőnyegek esetében, így kísértésbe eshetünk, hogy a kisebbet válasszuk. Másrészt sokan nem mérik le előre, hogy mekkora szőnyegre lesz szükség, illetve nem igazán tudják, hogy melyik méret mutatna igazán jól – itt kezdődik a leggyakoribb dekorhibák egyike. Amikor szőnyeget veszünk, igyekezzünk ezen alapszabály szerint választani: minden nagyobb, kárpitozott bútornak legalább az első lába férjen rá a szőnyegre. Vagyis, ha több darabos szettünk van, vagy a szófa mellett még egy hozzá illő fotel is helyet kap a szobában, akkor ez a gyakorlatban az jelenti, hogy a dohányzóasztal mellett még a mellette, vagy szemben álló fotelnek is el kell férnie (részben) a szőnyegen, azaz a 150-szer 200 centiméteres nem elég nagy – olvasható a Lakáskultúra cikkében.
2. A falnak tolt kanapé
Hacsak nem miniatűr nappalink van, a falnak tolt kanapé előtt kialakul egy meglehetősen nagy üres tér, ami nagyon nem néz ki jól, ha a kanapéval szemben van a tévé. Nem feltétlenül szükséges, hogy közlekedni is lehessen a kanapé mögött, már az is nyújt egy kis térélményt, ha a faltól egy 30-50 centiméterre elhúzzuk a kanapét.
3. Rosszul álló függönyök
Gyakori a dekorhibák között, hogy a függöny alja a padló felett lebeg, vagy ha a karnist túl alacsonyra fúrtuk fel, esetleg széltében nem hosszabb az ablaknál. Az ilyen megoldások semmit nem tesznek hozzá az enteriőrhöz, sőt sokszor diszharmonikus látványt nyújtanak. A függönyöket újra elhelyezni nem nagy munka, így ezt érdemes elsőként fixálni.
A teljes cikk IDE kattintva olvasható.
Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)