A fenntartható lakberendezés alapjai

Az alapok ismertetése a szelektáláson át egészen az építkezésig és a felújításig.

null

Szelektálás

A fenntartható lakberendezés sok előnye közül az egyik, hogy minél kevesebb tárggyal rendelkezünk, annál könnyebb megtartani a lakásunk stílusát. A jövőbeli vásárlások is egyszerűbbek lesznek, hiszen így már tudjuk, mire van valójában szükségünk. Sőt, a zsúfoltságot is felszámolhatjuk egy alapos selejtezés után. Nem kell mindent kidobni, sőt! A szelektálás során és után új otthont is találhatunk a megunt, vagy már nem szükséges holmiknak: adományozzuk vagy adjuk el a neten vagy garázsvásáron ezeket a tárgyakat (ugyanez igaz a ruhákra is), hiszen lehet, hogy más – akár egy felújítás után – örömét leli majd benne. Újabb lépés a fenntartható világ felé.

Tudatos felújtás, építkezés

Egy régi épületet felújítani és a saját igényeikhez mérten átalakítani mesésen hangzik, és valóban környezettudatosabb döntés a bontásnál az újítás. Ugyanakkor az építkezés rengeteg sittel és hulladékkal jár. Érdemes tehát vásárláskor olyan ingatlanok után nézni, amelyek jobban illeszkednek az elvárásainkhoz és az igényeinkhez, tehát kevesebbet kell bontani. Ezáltal kevesebb lesz az építkezésből visszamaradt hulladék. Szerencsére már hazánkban is találunk olyan kivitelező céget, akik kevesebb, mint egy hónap alatt felépítenek egy teljesen fenntartható, környezettudatos házat a legminimálisabb hulladéktermeléssel.

Türelem fenntarthatóságot terem

A mai világban gyorsan és azonnal szeretnénk mindent. Ez a lakberendezés során sincs máshogy, viszont érdemes megállni és lassan átgondolni, hogy mit szeretnénk kihozni az otthonunkból. Ha kapkodva rendezzük be, akkor sajnos nagy eséllyel futhatunk bele unalmas, populáris megoldásokba. 

Az eredeti cikk ITT olvasható.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.