A pipacsos Trabant a napokban bukkant fel az interneten. Nemcsak a keletnémet modell eredendő bája, de a karosszériájára került művészeti alkotás is megragadta a felhasználók figyelmét – olvasható a Lakáskultúra cikkében. Igazán magyaros retró-remek lett így együtt, amit a kreatív csoportban többszáz lájkkal jutalmaztak.
Trabant, a stílusikon
A Trabant már évek óta fontos része a retró-hangulatnak. A pöfékelő kisautó sutasága mindenkiben a ’70-es, ’80-as éveket, az akkori életérzést idézi. Amióta pedig divathullám lett a retró, igencsak felértékelődött a keletnémet „csoda”. Ma, akinek Trabantja van, úgy vigyáz rá, mint a szeme fényére. A tulajdonosok klubokba tömörülnek, összejárnak. És még a működésképtelen Trabantokból is próbálják menteni, ami menthető: az autó farából és a hátsó ülésekből például retró-stílusú kanapékat alakítanak ki.
Trabiláz a Nagyalföldön
Ha pedig valakit úgy istenigazából elkap a trabantos nosztalgiahullám, úgysem nyugszik addig, míg nem szerez egy saját példányt. Éppen így volt ezzel Szabó Márton is, aki az Alföld kellős közepén, Tiszaszentimrén él. Tanyagondnoki munkája mellett nem hivatalos Trabant-rajongó, nála úgy 6-8 évvel ezelőtt kezdődött a hóbort. Amikor megvette első Trabiját, valamiért a „modern”, ’90-es években gyártott, VW motoros négyütemű modellt választotta. Imádta azt is, de idővel rájött, hogy ebben a műfajban a 601-es, kétütemű Trabant az igazi. Felhajtott hát egy olyat. Aztán egy másikat…
Sajátos kerti kiegészítő
A vágyott gépkocsik a kertbe kerültek dekorációnak, de nem kell ezen csodálkozni. Akad, aki virágos dézsákat, mások csobogót vagy éppen kerti törpét álmodnak a kertjükbe. Márton Trabantokat.
A teljes cikk IDE kattintva olvasható.
Borítókép: Illusztráció (Forrás: Lakáskultúra)