Modern otthon a régi templom falai között

Az egytornyos templom ma egy házaspár különleges otthona.

null

Az 1852-ben emelt épület egykoron egy helyi baptista gyülekezet otthonaként szolgált. A régi templom egy ideje üresen állt már, mikor 2007-ben a connecticuti házaspár beleszeretett: a Gray Organschi építésziroda segítségével modern, kényelmes otthonná alakították át – olvasható a Lakáskultúra cikkében.

Most ezt a különleges, kortárs ingatlant kínálják eladásra, mint egy 1,8 millió dolláért, vagyis bő 710 millió forintért.

Régi templom, modern formák

A 224 négyzetméter alapterületű otthonban a nyitott konyha és nappali mellett két hálószobát és két fürdőszobát alakítottak ki. Maga az enteriőrt a modern, amerikai stílus ihlette, amiben helyet kapott egy Velencéből származó kristálycsillár és egy fehér cédrusból, egyedileg készített bejárati ajtó.Az új lakók meghagyták a szabadonálló karzatot, és ahol egykor a kórus tagjai tartózkodtak, most modern külsőt kapott, így tartva egységben a stílusokat. A belső térben ugyanis gyönyörűen vegyülnek a különböző irányzatokból származó műtárgyak, az amerikai stílushoz közelítő eklektikával és a régmúlt idők építészeti megoldásaival.

A teljes cikk IDE kattintva olvasható.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.